2012. július 29., vasárnap

Jacque Vaughn az Orlando Magic új edzője

Az Orlando Magic vezetősége a korábbi NBA-játékost, Jacque Vaughn-t nevezte ki az edzői posztra. A sajtótájékoztatóra hétfőn kerül sor. Vaughn, aki az előző két szezont San Antonioban töltötte asszisztensként, Stan Van Gundy-t fogja felváltani a floridai csapatnál.

Vaughn-nak ugyanazok most a feladatai, mint a segédedzőknek: Mike Budenholzernek, Don Newmannek és Brett Brownnak, de az NBA szabályai értelmében csak a kispad mögött foglalhat helyet, és csak a három segédedző ülhet a padon.

A general manager, Rob Hennigan és Vaughn jól ismerik egymást a Spurs-ös időkből.

2012. július 22., vasárnap

Mi a gáz Dwight Howarddal? Egy szurkoló szemével


Glen Vallach egész életében korálabda-rajongó, játékos és edző volt. És mint olyan, lelkes követője az NBA összes építőkövének. Nem mellesleg New York Knicks-fan, amióta Howie Komives és Walt Bellamy játékába, és rendszeresen felszállt az IRT metróra a 180. utcánál, Bronxban, és a Gardenbe utazott, hogy láthassa a hőseit.



Az NBA pletykái, amik változnak még akkor is, amikor ezt a cikket olvasod, egy olyan cseréről számolnak be, amiben Dwight Howard végül Los Angelesbe kerül, Andrew Bynum pedig a Cleveland Cavaliersben köt ki.

Mielőtt a New York Knick fanok érdeklődnek, hogy mi újság Los Angelesben – és Miamiban, Bostonban, és az NBA többi tagjánál – még mindig úgy néz ki, hogy oda landol a játékos, ahova akarják és/vagy szükséges, tartsd észben, Howard-nak még meg kell állapodnia egy hosszabb szerződésben a Los Angeles-szel.

Az NBA general managereinek el kell töprengeniük, ha Howardot akarják, aki Orlandoban az edző-gyilkos szerepét játszotta, és aki most Mr. Határozatlanságot játssza. Mi a probléma, Dwight? Amíg úgy tűnik, vagy legalábbis azt mutatják hírek, hogy hajlandó a Lakersbe aláírni, végigjártuk ezt a göröngyös utat, amit a forgalomelterelések labirintusa jellemzett.

Egykor, Howard nyilvánosan kijelentette, hogy Orlandoban akar maradni. Azután olyan gyorsan hátrált ki, hogy csoda volt, hogy nem esett hanyatt. New Jersey volt a következő célpont, valószínűleg azért, mert a barátja, Deron Williams bogarat ültetett a fülébe. Akkor lehetősége volt, hogy kilépjen a szerződéséből, és azt a csapatot válassza, amelyiket csak akarja – bármelyik csapatot az NBA-ben, amelyik át tudja vállalni a szerződését! És ami jellemző az olyan emberre, aki fél a döntéshozataltól, belemártotta az ujját a vízbe, ahelyett, hogy beleugrott volna, és további egy évig maradt Orlandoban. Mindnyájan tudjuk, hogy el akart menni. Stan Van Gundy gyakorlatilag kikísérte a Magic kapujáig. De ő mégis maradt.

Azóta ismét jelezte, hogy kész távozni. Ismét visszatértünk a New Jersey-hez. Hoppá, nem is oda. Most, a Lakersbe – ismét! Van legalább egy NBA-rajongó, aki ne akarná látni, hogy Howard végre kiköt valahol – kérem! Őszintén szólva eléggé leértékelődött a karaktere mostanra, legalább annyira, mint James Dolan-nek, aki elbénázta Jeremy Lin szerződését, aki talán most rásegítés lehet a Knicks csereötletében. James Dolan és Dwight Howard – egy mennyei páros.

2012. július 15., vasárnap

Dwyane Wade térde és Kyrie Irving keze

Nem is oly rég fordítottam a Ball Don't Lie-os srácok cikkét, ami Wade esetleges sérüléséről szólt, és hogy az mennyire akadályozhatta, hogy klasszis teljesítményt nyújtson a rájátszásban. Ezután a Yahoo NBA-s oldalán hétfőn jelent meg a hír, miszerint Wade egy térdműtéten esett át. Itt van a teljes cikk.



Dwyane Wade, a bajnok Miami Heat sztárja hétfőn térdműtéten esett át, és várhatóan 8 hétig fog tartani a teljes felépülése.

Wade azonnal elkezdheti a terápiát és a Heat elmondta, hogy az All-Star kettes várhatóan készen fog állni a training camp-re. A beavatkozás mindössze 20 percig tartott, és Wade azt írta a Twitter-oldalán hétfő délután, hogy „jól érzi magát”.

A Heat csapatorvosa, Harlan Selesnick végezte el a műtétet Coral Gables-ben, Miami külvárosában.

Wade-et az egész playoff alatt zavarta a térdfájdalom és egy duzzanat. Folyadékot távolítottak el a térdéből már a rájátszás második köre óta, amikor is az Indiana Pacers-szel meccseltek, és szükség volt több kezelésre is a Miami bajnoki címéig tartó menetelése alatt.

Wade a műtét korai elvégzése mellett döntött, reménykedve abban, hogy időben készen fog állni a szezonkezdésre. Így viszont távol kell maradnia az Egyesült Államok olimpiai csapatának küzdelmeitől.

Wade, a térdproblémái ellenére mind a 23 playoff meccsen pályára lépett.

_________________________________________________________________________________


És jöjjön a fekete leves. Miközben a Wade-ről szóló cikken ügyködtem, szomorúan olvastam, hogy Kyrie Irving-nek, a Cleveland Cavaliers sztárjának eltört a keze.



Kyrie Irving, 2012-ben az NBA év újonca, eltörte a jobb kezét a Cleveland Cavaliers szombati edzésén Las Vegasban.

Vasárnap, amint visszatér Cleveland-be, a csapat orvosai megvizsgálják, és valószínűleg a műtét mellett fognak dönteni. A Cavs azt közölte szombat este, hogy reménykednek benne, hogy Irving, aki a legtöbb pontot szerző játékosuk volt az előző idényben, és aki nagyon szép megmozdulásokkal kápráztatott el bennünket az Egyesült Államok olimpiai csapatában, készen fog állni a szeptember végén kezdődő training camp-re. Mindazonáltal a csapat elmondta, hogy addig nem állítanak fel semmilyen határidőt Irving visszatérésével kapcsolatban, amíg meg nem vizsgálták az orvosok.

A csapat azt mondta, hogy beleütött a gyakorlópálya falának védőszivacsába. A reggeli edzés végén, sérülése után, Irving még eladott egy labdát. Irving gyakorló meccsen volt Las Vegas-ban a Cleveland summer league csapatával.

„Furcsa baleset volt”, mondta Irving a 2011-es Draft elsőszámú választottja.

Ez a sérülés nagy érvágás a 20 éves sztárnak, aki a Team USA edzései alatt mutatott teljesítményével megmozgatta a megfigyelők fantáziáját. Irving továbbá azzal került a címlapokra, hogy kihívta Kobe Bryant-et egy 1-az-1-elleni meccsre(a vesztes fizetett volna 50 ezer dollárt a győztes jótékonysági szervezetének) – a videó, amiben Irving és Bryant beszélgetésbe elegyedik, bejárta az internetet.

„Egy kicsit csalódott vagyok”, mondta Irving a riportereknek. „Nagyobb felelősséget kell vállalnom az egészségemért. Csak hülyéskedés volt. Olyan gyorsan történt.”

Irving 18.5 pontot, 5.4 gólpasszt és 3.7 lepattanót átlagolt az előző szezonban, és ezzel bebizonyította, hogy méltó az első számú pick-re. Okot adott a Cavs-nek és a szurkolóknak arra, hogy higgyenek a csapat ismételt felemelkedésében LeBron James fájdalmas távozása után.

Irving 14 meccset hagyott ki sérülések miatt a tavalyi idényben. 10 meccset ült végig egy vállsérülés miatt, hármat egy agyrázkódás, és egyet egy betegség miatt. Irving csupán 11 meccsen volt kezdő a Duke csapatában, mert komoly lábsérüléssel küzdött.

2012. július 13., péntek

Luol Deng nagyon laza veled, még ha feltűnősködsz is

Nézzünk egy fejezetet Luol Deng, a Chicago Bulls sztárjának jellemrajzából. Az interjú a BBC csatornán készült, és arról beszél a kosaras, hogy mi a véleménye a villogó emberekről, és hogy magát annak tartja-e.



Luol Deng biztos azt gondolja, hogy ez a fotó használhatott volna egy kicsivel több vakuzást 


"Nem hagyom el az utamat, és nem kapok olyan dolgokat, amikre nincs szükségem", mondta. "Nem vagyok egy feltűnő srác. Nem kapok csak úgy dolgokat, tehát az emberek látják, mim van. Nem csinálok ebből semmit."
"Én tisztelem, szeretem a villogó fickókat!", mondta nevetve. "Ez te vagy, ez a te stílusod. Én nem hibáztatok senkit, ha feltűnősködik, ha nem. Az vagy, aki vagy. Sok barátot kaptam, akik felvágósak, és én szeretem őket."

Ball Don't Lie: Brandon Roy a kezdésre gondol, és keményen játszik

Volt már a liga egyik legjobbja. Volt már 27 évesen nyugdíjas. De most, 2012-ben visszatért. A neve Brandon Roy, és nekem az egyik kedvenc játékosom, és ezzel a cikkel köszöntöm (ismét) az NBA-ben.


Amikor Brandon Roy és az elátkozott térdei szerződést írtak alá a Minnesota Timberwolves-hoz, megjegyeztem, hogy a társulás sikere mindkét oldalon múlik, megosztva ugyanazokat a reális elvárásokat, amiket Roy is fel tud kínálni. A sok térdprobléma, és egy évvel a nyugdíjazás után kérdés, hogy Roy hogyan tud a legjobban hozzájárulni. Bár teljesen lehetséges, hogy régi fényében játszon, a sztárság napjai valószínűleg elszálltak.

Roy mindazonáltal magabiztos srác, és rendelkezik azzal a hittel, ami átsegítette azokon a sérüléseken, amik az útját keresztezték. Tehát nem ér minket meglepetésként, hogy egy Seattle-ben, a szülővárosában a KJR rádióval felvett interjújában azt mondta, hogy már gondol a kezdésre, és magas szinten fog játszani. Ahogy  Ben Golliver, az Eye on Basketball szakírója írja: 

"Ismersz engem, nem jöttem volna vissza, ha nem állnék készen rá, hogy magas szinten játszak",   mondta Roy.  A visszatérés egyik kulcsa, úgy látszik, az a vér- és tekerő eljárás volt, amin Roy keresztülment Los Angeles-ben.
"Ez olyan eljárás, ahol rajzolják a véremet, és tekerik azt, különböző dolgokat szednek ki belőle [és] visszafecskendezik az izületbe", magyarázta. "Öt injekció volt, mind a térdembe, ami azóta is remekül van. Mosolyogva mentem be, hogy megkapjam a következőt, pedig igazán nem szeretem az injekciókat.  Annyira izgatott voltam attól, ahogy éreztem magam, olyan érzés volt, mint az első nap az iskolában." [...]
 Roy elmondta, hogy találkozott a Timberwolves illetékeseivel és Rick Adelman edzővel, és egy órán belül meghozta döntését, hogy aláír a Minnesota-hoz. Míg a szerepe nem nagyon volt részletezve, Roy elmondta, hogy jobban várja a szezon kezdetét, mint bármelyik másikét a karrierjében és ez nem úgy hangzott, mintha csak keveset akarna játszani.
"Semmilyen igényt nem támasztottam és nem kérdeztem semmit a kezdésemről", mondta a találkozásáról Adelman-nel. "Mindig azt éreztem, hogy nehéz távol tartani engem a kezdő csapattól. Ez az én mentalitásom játékosként, és ahogy most érzem."

Ez a szemlélet nem új Roy számára. Írásában Golliver megemlítette, hogy Nate McMillan-nek, Roy korábbi edzőjének a Portland-ben az volt a terve, hogy nem korlátozta a perceit a múlt szezonban, mielőtt bejelentették volna a visszavonulását. Az ötlet talán logikusnak tűnt az adott körülmények között, de Roy-tól ez volt az elvárás évek óta. Ráadásul amikor a térde miatt korlátozva is volt a játéka, arra számított, hogy a franchise sarokköveként kezelik, ami egyszer volt.

A Blazers-nél nem mindig tűnt úgy, hogy egyetértés van Roy szerepét illetően. És azért az kissé aggasztó, hogy Adelman és Roy nem úgy tűnt, hogy kidolgozott volna egy tervet a szerepére és a perceire vonatkozólag a Minnesota-ban. Ha Roy nem képes rá, hogy olyan magas szinten játszon, amire számít, akkor magától értetődik, hogy Adelman egy kisebb szerepet ad neki, nem számít, mennyire rossz a Wolves és mennyire szükség lenne egy irányítóra. De ha Roy még mindig egy sztárnak képzeli magát - és komolyan nem ez jön le a  kommentjeiből, amiket adott - akkor elképzelhető, hogy akár egyetlen perc is nyugtalan kapcsolatot alakíthat ki edző és játékos között.

Az NBA játékosok bizalomban élnek, és problémás lenne, ha Roy nem hinné azt, hogy ismét egy playoff-csapat kulcsjátékosa lehet. De az ő helyzetében, különösen egy új városban, egy fiatal csapattal, még mindig próbálja formálni az identitását, ami legalább egy kis óvatosságot igényel. Roy reménykedik benne, és számít rá, hogy magas szinten tud játszani, de fel kell készülnie a problémákra az út mentén. A karrierje többi része még mindig a levegőben lóg. Neki és a Wolves-nak kell egy vészhelyzeti terv, mert anélkül csúnya vég felé tarthatnak. 

2012. július 9., hétfő

Anderson a Hornets-be távozott

Ryan Anderson megegyezett egy sign-and-trade-ben a Hornets-szel. Anderson 4 év alatt 36 millió dollárt fog keresni. A Magic cserébe Gustavo Ayon-t kapta.

2012. július 7., szombat

Allen a Miami-ban?


Ray Allen beleegyezett, hogy aláírjon a Miami Heat-hez. Allen hezitált aközött, hogy maradjon a Celtics-szel, vagy csatlakozzon a Heat-hez. Több forrás azt mondta Adrian Wojnarowski-nak, hogy Rajon Rondo-val való kapcsolatromlása is szerepet játszott a döntésben. A Boston kétszer többet ajánlott, mint a Miami mid-level-je emberenként, ami 3.09 millióval indul.

2012. július 6., péntek

Átigazolási hírek

Sajnos nincsen kapacitásom az összes trade-ről beszámolni, ami az idei off-season-ben történt/történik. De próbálok lépést tartani mind a már megköttetett üzletekkel, mind pedig a pletykákkal, amik felröppennek. Pár napja számoltam be a Brooklyn nagy dobásáról, aminek keretében megszerezték Joe Johnson-t, a Hawks kiválóságát.


A Howard-sztori mai része
A CBS Sports-nál dolgozó Ken Berger szerint a Magic nem sieti el, hogy trade lehetőséget találjon Howard-dal kapcsolatban, de folyamatosak a tárgyalások. A Nets még továbbra is opció, mert "a felek még kitartanak". A Lakers továbbra is játékban van, bár egy harmadik csapatra lenne szükség. A Nets csökkentette az esélyeit, hogy megszerezze Howardot, azzal, hogy több lejáró szerződést felhasznált a Joe Johnson-trade alkalmával, de még mindig képesek egy csere kialakítására.

A Magic lépései Nelson és Reddick esetében
A Magic fel fogja használni a 6.19 millió dolláros opcióját az utolsó évben J.J. Reddick szerződéséből. Az Orlando-nak a hét végéig kellett döntést hoznia.

Jameer Nelson és a Magic megállapodott és új szerződést dolgozott ki. Nelson júniusban lépett ki a szerződése utolsó évéből.

Lin és a Rockets
Jeremy Lin egy hároméves (plusz egyéves opciós) ajánlatot fogadott el a Rockets-től. Lin az első évben 5 milliót, a második évben 5.2 milliót, és a harmadik évben 9.3 milliót fog kapni. A Knicks az összegre való tekintet nélkül bele fog menni az üzletbe.
"Még az egymilliárd dolláros ajánlat is megfelelő Lin-ért", mondta egy forrás Marc Stein-nek.

Brandon Roy visszatért
Az általam is nagyra tartott Brandon Roy elért egy szóbeli megállapodást a Wolves-szal, Roy egy családtagja szerint. Roy megerősítette hírt Dave 'Softy' Mahler-nek Seattle-ben. Roy Ügynöke, Greg Lawrence megerősítette, hogy az üzlet értéke mintegy 10.4 millió dollár két évre.
"Izgatott vagyok, ismét", mondta Roy. "T-Wolf vagyok!"
Roy visszatért a nyugdíjazásból ezen a nyáron.

Kidd a Knicks-ben
A Knicks, a Mavericks és Jason Kidd egy sign-and-trade üzleten dolgoznak. Kidd csütörtökön megegyezett a New York-kal, meglepően választott új csapatot a Dallas után. A tárgyalások folyamatban vannak. A legtöbb, amit a Knicks Kidd-nek ajánlani tud, az 9.7 millió dollár három évre, az úgynevezett mini-midlevel használatával. Kidd csütörtök délután gondolta meg magát a Dallas-ban való újraszerződésével kapcsolatban.
Egy bizalmas személy azt mondta Kidd gondolatiról, hogy "annyira szeretett volna New York-ba menni", és konfliktusba került a döntésével.

Crawford és Billups a Clippers-be szerződött
Jamal Crawford és Chauncey Billups megegyezett a Clippers-szel egy szerződésben. Crawford várhatóan négy évre 25 millió dollárért(plusz bónuszok) ír alá Marc J. Spears szerint. Billups üzlete körül-belül 4.3 milliót ér. A Clippers kiszállt a Ray Allen-ért folytatott hajszából.

2012. július 5., csütörtök

Steve Nash Los Angeles-be költözött

A Lakers megállapodott a Suns-szal Steve Nash megszerzésében, egy "szerződés-és-csere" üzletben.

Nash három évre 25 millió dollárt fog kapni, amivel le lesz kötve, felhasználva a kereskedelmi kivételt, amit Lamar Odom Mavericks-szel való elcserélése hozott létre a Lakers-nek. A Suns két jövőbeli első körös(2013, 2015), és két második körös(2013, 2014) draft jogot kap, miután elcserélhető lesz a Pacific Divion bármely más csapatával.

A Knicks, a Raptors és Mavericks szintén akarta Nash-t.

A Yahoo! szakírója, Marc J. Spears szerint Nash a Knicks és a Raptors között hezitált, de két nappal ezelőtt a Lakers komoly opció lett.

2012. július 4., szerda

Ball Don't Lie: The Orlando Magic? Gone till November

Aránylag gyorsan elbúcsúztunk a rájátszástól, persze, ha figyelembe vesszük a csapat összetételét, akkor ez nem is csoda. Viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy az off-season még csapongóbb, még kiszámíthatatlanabb, még veszteségesebb lesz, mint amilyen az elmúlt idény volt.
Nézzük, a srácok a Ball Don't Lie-nál hogyan vélekednek ennek az egészen "fura" franchise-nak a legutóbbi idényéről.



Az Orlando Magic a végtelenségig elbűvöl engem, még akkor is, ha nem lenne egy folyamatban lévő Dwight Howard-saga,  vagy az a tény, hogy kirúgták az NBA egyik legjobb edzőjét csak azért, hogy megnyugtassák azt a játékost, aki a szezon 80%-ában azt a döntést hozta, hogy még egy évig a Magic-ben játszik, miközben megtagadta a hosszú távú szerződés aláírását.

Nézd, a Magic-nek nincs értelme. A csapat két legjobb játékosa a 2008-2009-es szezonban futott nagyot, amikor az egyik a nagydöntőig vezette a csapatot, az az ember, akit a korábbi GM, John Weisbrod draftolt. Most Weisbrod okos volt, hogy Dwight Howard-ot draftolta az NCAA szupersztár Emeka Okafor előtt, és jó döntés volt, hogy a később a drafton a másik NCAA sztár, Jameer Nelson után ment, de az összes többi lépés, amit Magic GM-ként lépett meg, rettenetes volt. Fiatal játékost adott öregért. Jó játékost adott rosszért. Nagyot adott kicsiért. Mindent csinált, amit nem kellett volna, kivéve, hogy elhozta Howard-ot és Nelson-t. Furcsa összefoglaló, az ám.

És a jelenlegi GM, Otis Smith(a cikk május 9.-én látott napvilágot, akkor még javában Smith volt a GM - a szerk.) átvette a stafétát, és mert a csapat kezdett nyerni Howard és Nelson mögött, ezért hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni a ő rossz döntéseit. Mint például, hogy megpróbálta felvenni a floridai Billy Donovan-t, mielőtt felvette volna Stan Van Gundy-t; Donovan egyszer visszatért, hogy eddze a Magic-et. Vagy Fran Vazquez ledraftolása. Vagy Rashard Lewis szerződése. Ezeket a dolgokat a szőnyeg alá söpörték, mert a Magic - Howard-on, Nelson-on és SVG-n keresztül - nyert.

Akkor Smith bemenekült egy olyan alkuba, ami akkor jónak nézett ki. Újraszerződött Hedo Turkoglu-val, és ez azt jelentette, hogy átadott egy olyan átlagos játékosnak egy nyolc számjegyű szerződést, aki jócskán a 30-as éveiben járt. Utána ezt a bérrugalmasságot használta, amikor megszerezte Vince Carter-t, Brandon Bass-t és Ryan Anderson-t azon a nyáron, ami után bejutottak a nagydöntőbe. Carter-nek sokkal jobb idénye volt Hedo-nál, mielőtt Turkoglu szabad ügynök lett, javarészt ugyanazon a poszton játszott, és a szerződése hamarabb lejárt, mint Hedo-é. És Smith (reménykedtünk, mert az Orlando nyert) nem tartotta jónak Anderson-t. Látta a percekre lebontott statisztikáit, érted?

Kiderült, hogy tévedtünk Smith-szel kapcsolatban, amikor közel engedtük magunkhoz. Ez olyan, mint a Lewis-alkuban, vagy Gilbert Arenas, Glen Davis és Jason Richardson megszerzésének utolsó lépéseiben, és Carter volt a legnagyobb és legfényesebb név ezek közül, amit abban az időben fel tudott mutatni. Talán nem látta a tényt, hogy Carter gólpassz adata(az összes labdabirtoklás, amit VC fejezett be) jobb volt, mint Turkoglu-é, mielőtt Turk lejátszott volna egy fél szezont hármasként. Talán nem tud Anderson-ról. Talán éppen egy nagy alkuba hátrált.

Kivéve, hogy ez nem egy jó üzlet. Papíron elvesztették Courtney Lee-t, viszont nyertek helyette egy All-Star-t Ryan Anderson-ban, de Carter számai váratlanul lezuhantak a 2009-2010-es idényre, különösen a rájátszásban. Így ott volt Nelson. Akkor jött a 2010-2011-es szezon, és Smith egy pár pánikba esett lépést tett, elküldte Carter-t és Marcin Gortat-ot a Phoenix-be Richardson-ért, közben elcserélte Lewis-t(túlfizetett, és egyáltalán nem használható) Gilbert Arenas-ért(túlfizetett, és még kevésbé használható). A Magic még mindig nyert, de tavaly kiestek az első körben. Időközben Howard hazudott a médiának azzal kapcsolatban, hogy nem tudott dönteni a szerződés hosszabbításról.

A Magic kiesett a rájátszásból ebben az évben is. És bár Van Gundy kitartott a "ha megkérnek engem, hogy eddzek, akkor edzeni fogok" szellemiség mellett az egész szezonban, ő valószínűleg menni fog. És mert az Orlando kerete annyira tele van "cserélhetetlenekkel"(szép fordulat, Glen Davis, de az emberek még mindig tisztában vannak a karriered többi 95%-ával), és mivel már használták a csapat amnesztia-jogát Gilbert Arenas esetében a múlt télen, a Magic többé-kevésbé beragadt.

Egyáltalán nem érdemlik meg, csak mert Dwight Howard egy hülye volt.

Megérdemlik minden kis részét ennek azok miatt a lépések miatt, amiket megléptek - engedték Dwight-ot és Smith gyermeteg üzleteit az utóbbi hét(!) évben.

Dwight Howard maradt a kétszínűség az unprofizmus definíciója, ahogyan megszerezte a szabad ügynökséget az utóbbi másfél évben.

Dwight Howard-nak szintén minden joga megvan, hogy ne legyen boldog attól a munkától, amit Otis Smith végzett.

Itt, ahol az Orlando Magic tart. Howard-dal technikailag a következő szezon a helyén van, a szerződés alapján, a csapat ugyanazt a keretet használva kerül szembe a luxusadó-küszöbbel, amelyikkel a 2011-2012-es idényben dolgoztak. Jameer Nelson-nak játékos opciója van, és valószínű, hogy él is vele(azóta Nelson élt a jogával, miszerint kiléphet a szerződése utolsó évéből - a szerk.), mert amíg reméltük a legjobbakat Jameer-tól(mi annyira, de annyira szerettük nézni őt a 2008-2009-es szezonban), valószínűleg nem fogja kitölteni a szerződése utolsó évét 8.6 millió dollárért, viszont cserébe lehet, hogy kap egy hosszútávú szerződést.

Chris Duhon? Ő a könyvekben van. Hedo, Glen Davis, Richardson? Körös-körül még néhány évig, bár Hedo pénze a 2013-2014-es idényben garantált 6 millió lesz. A csapatnak harcolnia kell majd Ryan Anderson-ért, és ha úgy dönt, akkor korlátozott szabad ügynök lesz(a cikk megszületése óta Anderson korlátozott szabad ügynök lett - a szerk.). Egy megfelelő ajánlat a csapatot a luxusadó területére tolhatja. Ez nem valami jó szituáció.

És nem csomagoljuk be a cikket egy velős véleménnyel, de a kivezető út ebből a sok lyukkal rendelkező keretből egy "top-flight" edző lehet, aki bármihez tud alkalmazkodni, amivel szembe kerül. Stan Van Gundy pontosan ez a fajta edző. Ha megtalálod a 2009-es archívumunkat, azt fogod találni, hogy rutinszerűen hitelt adtunk az "all-out" stílusának, és a csapata hajlandóságának, hogy hallgassa őt, és végrehajtsák a túlteljesítést. A koncentrációt nehéz megszerezni, de annak az évnek a csapata rendelkezett vele.

És ez nincs meg azóta. Papíron, Van Gundy-val tisztelettel beszélnek, ahogy lennie kell, a Magic-nek esélyesnek kéne lennie a konferencia döntőre, sőt a nagydöntőre 2012-2013-ban. Erről a túlteljesítésről van szó. Különösen, ha van egy Dwight Howard-od. De főleg azért, mert van egy Dwight Howard-juk, valószínű, hogy nem lesz ott Stan Van Gundy a következő szezonban(a cikk megírásának pillanatában Van Gundy még az Orlando alkalmazásában állt - a szerk.).

Most, itt van a trükk. Ez az a rész, ami meghatározza az egész offseason-t, Otis Smith-nek(a Ball Don't lie-os srácok túl nagy bizalmat szavaztak a ma már ex-GM-nek - a szerk.).

Egy új hanggal a pálya szélén, a Magic talpra tud állni. Hedo és Richardson öregednek egy évet, de Howard ismét az MVP-jelöltség közelébe tud kerülni, folytatva a lélektelen keringőjét, amit a 2011-2012-es szezonban elkezdett. Ez az, ahogy a csapatok mindig is dolgoztak. A játékosok, az összes mártír ösztönük miatt még mindig rosszul érzik magukat egy kirúgástól, és ezt komolyan bizonyítani akarják, tényleg az edző hibája volt, és esküdöznek, hogy megérdemelte, hogy elküldték.

Smith-szel(most már persze Hennigan-nel, az új GM-mel - a szerk.), mert nincs más lehetőség az asztalon, meg kell találni azt a fickót. Azt nem mernénk mondani, hogy tudjuk már egy millió éve, hogy ki lesz az, mert ez a keret eléggé összetett - veterán dobó típusok, azok a fajták, akik potenciálisan a meccsek leghatásosabb játékosai, akik készek 82 meccsen 36 perceket lenyomni. Mellesleg, "ezek a leginkább hatásos játékosok", akik kicsit problémásak, akár egy szegény tinédzser, akik eltűnhetnének 2013. július 1.-éig, vagy kérhetnének egy cserét bármelyik edzőtábor, csere határidő, vagy az első három vesztes meccsed miatt.

Sok szerencsét ehhez a következő edzőnek.

Sok szerencsét ehhez Otis Smith-nek(jelen pillanatban Rob Hennigan-nek - a szerk.).

Bocsánat mindenért, Orlando.

2012. július 3., kedd

Friss hírek Atlantából, New Orleans-ból és Brooklyn-ból

Miközben arra keltem, hogy a 2012-es Draft első számú kiválasztottjának, Anthony Davis-nek kiment a bokája, holott még egyetlen NBA meccset sem játszott, más, érdekesebb hírekbe is belefutottam. Joe Johnson végül Brooklyn-ban kötött ki, ezzel mintegy meglékelve Howard Nets-be való költöztetését. Ez pusztán már azért is érdekes, mert D12 kijelentette, hogy máshol nem hajlandó pattogtatni csakis a brooklyn-i csapatban. Nézzük a tényeket ezzel a trade-del kapcsolatban.

A Hawks tető alá hozott egy cserét, melyben az All-Star védő Joe Johnson Brooklyn-ba költözik, 5 játékosért(!) és egy draft jogért cserébe, továbbá az Atlanta elküldte Marvin Williams-t a Utah-ba Devin Harris-ért cserébe.

Egy személy, aki foglalkozott a Hawks-Nets üzlettel, elmondta a The Associated Press-nek hétfő este, hogy az Atlanta megkapta Anthony Morrow-t, Jordan Farmar-t, DeShawn Stevenson-t, Jordan Williams-t és Johan Petro-t, valamint egy draft jogot a Houston-tól egy korábbi üzletből. A jog abban az esetben lesz a Brooklyn-é, ha az nem egy lottery pick.

A személy, aki megerősítette a cserét, névtelenségbe burkolózott, mert addig nem lesz hivatalos, amíg Stevenson alá nem ír a Brooklyn-hoz szabad ügynökként július 11.-ig.

A 31 éves Johnson-nak 4 éve és 90 millió dollár maradt a szerződéséből.

A Nets reméli, hogy Johnson-nal meggyőzi a szabad ügynök Deron Williams-t, mert azon fáradoznak, hogy ő újra aláírjon.

A Utah ügyvezető igazgatója, Greg Miller elismerte a Marvin Williams-üzletet, miközben előkészült a Mo Williams bemutatását szolgáló sajtótájékoztatóra.

A Jazz egy több csapatot érintő csere keretében szerezte meg Mo Williams-t a múlt héten, így Lamar Odom-ot a Clippers-be küldték.



2012. július 2., hétfő

A Howard-sztori folytatása

Legfrissebb pletykák Howard-ról:


7 hónappal ezelőtt, Dwight Howard és az ügynöke egy cserét kért az Orlando-tól, lehetőleg a Brooklyn Nets-szel.
A Magic most egy hasonló megkereséssel szembesült, viszont van egy fontos különbség: most az egész Magic hierarchia készen áll arra, hogy elcseréljék a szupersztár centert.
A szemtől szembeni találkozó után, ami Dwight Howard és a GM Rob Hennigan között jött létre pénteken, a Magic beszélt a Houston Rockets-szel, a Lakers-szel és a Nets-szel egy lehetséges cseréről. 

2012. július 1., vasárnap

The Official Orlando Magic site: Nelson Opts Out of Contract

Jameer Nelson, az utóbbi 8 évben az Orlando Magic irányítója, pénteken kilépett a szerződése utolsó évéből.

De az, hogy Nelson belépett a szabadügynök-piacra, nem feltétlenül jelenti azt, hogy elhagyja a Magic-et. Az új orlando-i GM, Rob Hennigan többször is elmondta az elmúlt pár napban, hogy Magic azt akarja, hogy Nelson a franchise része legyen az elkövetkező években, és a veterán irányító is visszhangozta ezeket az érzéseket péntek este.

"Még mindig remélem, hogy a Magic-kel maradok, de látnom kell mit akarok kezdeni magammal, és a döntéssel, amit hoztam" - mondta Nelson péntek este a Philadelphia külvárosában található otthonában. "Magic játékos akarok lenni, és ez csak arról szól, hogy történt valami. Először is szabadügynök vagyok. Ez határozottan furcsa. De azt jó érzés hallani, hogy a Magic akar engem. Azt kell tennem, ami nekem és a családomnak a legjobb, de még mindig a Magic-kel akarok maradni."

Nelson 30 éves, és a következő szezonban 7.3 millió dollárt keres - az utolsó éve az 5-éves szerződésből, 40 millió, ha aláír három évre. De mivel hosszú távú szerződést keres, ezért élt a jogával, és kilépett a szerződése utolsó évéből, hogy szabadügynök legyen. Most reménykedik egy több éves megállapodásban.

"Az emberek azt mondják, hogy a Magic-kel kéne maradnom (a 2012-2013-mas szezonra), de ebben a ligában mindenki elcserélhető", mondta Nelson. "A Magic azt mondta, hogy akarnak engem, de a nap végén ez még mindig csak egy üzlet, és ebben a ligában bármelyik játékost el lehet cserélni. Orlando városa mindig is magához ölelt, és nem sok NBA játékos mondhatja el magáról, hogy egy egyenruhában húzott le egy egész karriert. Remélem, hogy velem ez a helyzet."

Nelson és a többi szabadügynök július 1.-jén(vasárnap 12 órától; ottani idő szerint - a szerk.) kezdheti meg a tárgyalásokat a Magic-kel és a többi csapattal. A Magic csütörtökön egy kibővített ajánlatot terjesztett a csoda-dobó négyes Ryan Anderson, a tavalyi idény legtöbbet fejlődött játékosa elé, aki egy korlátozott szabadügynök. A Magic-nek jogában áll majd bármilyen szerződést kidolgozni, amit Anderson egy másik csapattól kap.

A szerződése eredeti feltételei alapján, Nelson-nak június 15.-ig kellett volna döntenie a szabadügynökségéről, de a Magic az NBA által megengedte a határidő kitolását péntekig. Nelson azt remélte, hogy megismeri a GM-et és az új edzőt, mire döntenie kell, de eddig csak Hennigan lett felvéve. Várható volt, hogy az új vezetőedző keresése pénteken indul be, az NBA Draft napja után.

Nelson szabadügynökké válásával, a Magic megtartotta Chris Duhon szerződését ebben a helyzetben. Hennigan kihangsúlyozta csütörtök késő este, hogy ő akarja Nelson-t, aki a Magic társ-kapitánya volt Dwight Howard-dal az elmúlt három évben,  a következő évre is.

"Bízunk benne, hogy a megfelelő időben lesznek további tárgyalások Jameer-ral és képviseletével", mondta Hennigan péntek este. "Mint már mondtuk, Magic-mezben akarjuk Jameer-t látni."

Nelson 11.9 pontot és 5.7 gólpasszt átlagolt a tavalyi szezonban, és 15.6 pontot és 6.6 gólpasszt a rájátszásban. Az rájátszásban, az ötödik meccsen, amelyen kikaptak az Indiana Pacers-től, 27 pontot dobott, volt 5 triplája, és kiosztott 5 gólpasszt.

A nyolc éves karrierje során - mind a Magic-ben - Nelson 527 meccsen játszott, 12.4 pontot és 5.0 gólpasszt átlagolt. 45.6%-kal dobta a mezőnygólokat, és 37.7%-kal a hármasokat.

Nelson elmondta, hogy a pénteki határidő sok aggodalmat okozott neki. Elmondta, hogy a két fél soha nem volt közel a megállapodáshoz, egy esetleges szerződés-kiterjesztéshez, de Hennigan különösen nagy hatással volt rá a tárgyalások során. Nelson hozzátette, hogy a Magic ezdő-nélkülisége nem volt hatással a döntésére, mert "ha kiléptem volna, ha maradok, így is, úgy is különböző edző alatt, különböző rendszerben játszottam volna".

"Ez egy másfajta nap számomra, mert semmi ilyesmin nem mentem keresztül a nyolc évemben az NBA-ben", mondta Nelson. "De ez is izgalmas volt. Mert ez a kosárlabda, amiről sosem tudok lemondani."

"Rob egy remek fickónak tűnik. Ő okos és nagyon hozzáértő", Nelson folytatta. "Azokból a beszélgetésekből, amiket vele folytattam, az derült ki, hogy az a fajta srác, aki nagyon élvezi, ami körülötte van."

A Magic továbbpasszolta a lehetőséget, hogy egy irányítót válasszanak az NBA Draft-on csütörtök este, ezzel szemben elhozták a 19. helyen a négyes Andrew Nicholson-t, és a 49. helyen a center Kyle O'Quinn-t a második körben.

Mindketten negyedik éves főiskolai játékosok, és Hennigan úgy érzi, hogy az érettségük megengedi számukra, hogy már most NBA szinten teljesítsenek. Várhatóan mindkét játékos játszani fog a csapatban a Magic nyári ligájában, ami július 9.-től 13.-ig kerül megrendezésre.

"Andrew az a játékos, aki különböző területeken már készen áll", mondta Hennigan. "A fizikai ereje egy terület, amire összpontosítania kell, és jobb lesz. De ő egy olyan játékos, akit láttunk, hogy tud értünk játszani, és segíteni nekünk."

Ami a 208 centis, 109 kg-os O'Quinn-t illeti, egy káprázatos all-around teljesítménnyel tűnt ki a Norfolk State-ből, amikor a  legyőzték a Missourit az NCAA bajnokságban. Remény, hogy talán még több mélységet tud adni a Magic-nek center poszton.

"Kyle-nak van egyfajta érettség és eredeti keménység a játékában", mondta Hennigan. "A csapatunk úgy érezte, hogy játékosként ismeri magát, és tudja, hogy 'hol vajas a kenyér'. Azért él, hogy megszerezze a lepattanót, és védekezzen. Egy olyan energiaszintet adhat, ami ragályos lehet, ha helyesen használja."