Cameron kirúgva, a Ravens gödörben

Vasárnap este a Baltimore Ravens kikapott Washingtonban a Redskins ellen. Úgy a támadó egység, mint a védő szekció tette a dolgát becsülettel. De a rookie irányító zsenit, Robert Griffin III-t csak limitálni lehetett, megállítani nem. Egy a hosszabbításban berúgott utolsó másodperces field goallal győzelmet aratott a hazai csapat. Joe Flacco, a Ravens irányítója is odatette magát a maga 182 passzolt yardjával és 3 TD-jével. Noha dobott egy interceptiont, mégis 121.4-es kiemelkedő ratinget ért el. Tipikusan az a meccs volt, amikor a fiúk odatették magukat, fejüket lehajtva küzdöttek a csatában, de az ellenfél, ha kicsivel is, de jobbnak bizonyult. Személy szerint nagyon büszke voltam a teljesítményükre, kivétel nélkül minden egyes Ravens-játékos teljesítményére.

Tegnap, a meccs utáni napon kirúgták Cam Cameron offensive koordinátort, és a korábbi QB edző, Jim Caldwell kapta meg a posztját.

Érthetetlen, logikátlan döntés. Elsőre ezekkel a szavakkal tudnám kommentálni ezt a döntést. Mint ahogy fentebb írtam, én személy szerint meg voltam elégedve a vasárnap este látottakkal, egyáltalán nem volt lélektelen játék, nem volt nagy baklövés. Egyszerűen jobb volt az ellenfél. Ezért érthetetlen a kirúgás számomra. A szezon során ennél jóval pocsékabb játékot is láthattunk a baltimore-i alakulattól, például az Eagles ellen sokkalta több hibát vétett a csapat egésze. Akkor még csak pletykákat sem lehetett hallani edzőcseréről, vagy egyáltalán bárkivel való elbeszélgetésekről. Ezért érthetetlen az egyik szempontból.

Azért érthetetlen a másik szempontból, mert mint ahogy szintén fentebb megjegyeztem, nem tudnék senkit kiemelni, hogy „na ő, ő miatta ment el a meccs…”, egyik csapatrész játékosa sem követett el olyan hibát, ami miatt ki lehetne jelenteni, hogy „a védelem nem tette a dolgát” vagy a „támadó egység nem hozta az elvártakat”. Mégis a támadó szekció edzője lett eltávolítva. Érthetetlen.

Cam Cameron már a korábbi szezonokban is tudott olyat húzni, amire a legjobban védekező csapatok is csak pislogtak. Az idei szezonból elég csak két számot megemlítenem: 4th & 29. A hihetetlen feltámadás a San Diego ellen tényleg nem ért semmit, utána két vereség jött. A Steelers elleni jobban fájt, mint a Washington elleni, mivel a Pittsburgh csoport rivális. Ezt is megértem. Azt is megértem, hogy ha valamit változtatni kell, akkor most kell megtenni. Most még van idő a rájátszás megkezdése előtt. Mert szinte biztos, hogy a Ravens bejut a playoffba, de egyáltalán nem mindegy, hogy melyik helyen jut be. A mostani játékkal nem sokáig tartott volna az idei playoff számunkra, ez is tény, valamit kellett lépni. Viszont a csapatok nagy többségénél általában nem hoznak ilyen nagy horderejű döntést ilyen hirtelen. A Ravens egyértelműen megnyomta a pánik-gombot a két vereség után.

Már csak azt tehetjük, még ha nem is értjük teljesen a döntés miértjét, hogy kivárjuk, hogy kinek volt igaza. John Harbaugh-nak, a Ravens vezető edzőjének (ő egyedül hozta a meg ezt a döntést, mint ahogy később nyilatkozta is. Nem kérte ki a csapat kezdő irányítójának, Joe Flacconak a véleményét sem.), vagy a megdöbbent, és tényleg szükségtelen és érthetetlen volt ez a fajta változtatás.

A biztos az, hogy a következő játékhéten nem más lesz az ellenfél, mint a Denver Broncos, Peyton Manninggel és a remek elkapóival. Szó mi szó, el tudnék képzelni kellemesebb párosítást is, mint a már csoportját megnyerő Broncos. A csata nagyon kemény lesz. Suggs és Lewis még mindig kérdéses, és ki tudja, hogy lehet levédekezni egy ilyen minden hájjal megkent, sokat megélt irányító legendát.

Jacoby Jones TD tánca

Jacoby Jones TD tánca

Mint vérmes Baltimore-drukkert, már hónapok óta foglalkoztatott a kérdés: mit művel ez a srác??

Természetesen jó értelemben. Nem elég az, hogy átsprinteli a pályát, és a szurkolók már ettől szétszedik a stadiont, erre még lezavar egy olyan táncot, amiről még hetek múlva is beszélnek a sajtóban. Jacoby Jones, te vagy a mi emberünk!!!

És most lelepleződik a nagy titok a táncról, és arról, hogy mit várhatunk a következő Jones TD után...

A Ravens kickoff visszahordója elmondta, hogy egyszerűen próbál táncolni, akár a sztárok.

Jacoby Jones, a Ravens kickoff visszahordója/wide recievere nagy hírnévre tett szert a szurkolók körében a nem mindennapi touchdown ünnepléseivel. Először volt a „Choppa City Juke”, aztán Deion Sanders híres TD ünneplését idézte fel egy Dallas elleni primetime TD után. És most vasárnap debütált a „Cabbage Patch”. Három touchdown, három különböző tánc.

Szóval vannak még a tarsolyban további mozdulatok a jövőbeni TD ünneplésekhez?

„Van még egy-két táncom”, mondta Jones mosolyogva a vasárnapi, 55-20-as, Raiders fölött aratott győzelem után. „A hátsó zsebemben tartogatom őket. Próbálok a sztárok stílusában táncolni.”

Jones vasárnap bemutatta a „Cabbage Patch”-et egy 105 yardos kickoff visszahordás után, ami a második kickoff visszahordása volt a szezonban. Jonest nem érintette senki sem a játék során, egyszerűen átfutott a védelmen. A TD után, Jones felpöccintette a labdát az anyukájának a lelátóra, aztán belekezdett a táncba a család előtt. Még coach John Harbaughnak is tetszett, amit látott.

„Le voltam nyűgözve”, mondta Harbaugh hétfőn. „Odadobta a labdát az anyukájának, azután elkezdett neki táncolni. Ma megmutattuk a csapatnak a megbeszélésen.”

A meccs után Jones megtanította a CSN riporterének, Brent Harrisnek a táncot, sőt, rávette, hogy élő adásban mutassa meg a mozgását.
Jones repertoárjában több van, mint szimpla táncmozdulatok, a villámgyors veterán ezzel mutatja meg robbanékonyságát, valamint fejezi ki örömét, hogy hétről hétre a támadó játék szerves részét képezheti.

A vasárnapi visszahordással ő lett az első olyan játékos a Ravens történetében, aki két karrier visszahordással rendelkezik.

„Ez jót tesz az egységünknek – kick visszahordások, punt visszahordások, bármi. Mindenkinek részesednie kellene ebben az örömben. Ez jót tesz mindnyájunknak”, mondta Jones. „A társaim elvégezték a munka nagy részét. Ők büszkék erre, és értékelem, hogy blokkoltak nekem. Mindig a futásra és a pontok szerzésére fogok törekedni”.


Ha valaki kíváncsi a varázslatos mozdulatokra, amiből reményeink szerint minél többet láthatunk még ebben az idényben, akkor itt van egy kis ízelítő:

Itt egy "szimpla" TD utáni megnyilvánulást láthatunk

És itt láthatjuk az ominózus, Dallas elleni 108 yardos kickoff visszahordást, ami után Deion Sanderst idézi Jones

Denton: Önzetlen játék vezetett a korai sikerhez

Orlando - Az előző pillanat jelképezte az Orlando Magic szezonját, a hajlandóságot arra, hogy a játékosok megosszák egymás közt a labdát. Jó kedvvel mondta ezt Jacque Vaughn, akinek leesett az álla a vasárnapi teljesítménytől, különösképp a meccset megfordító harmadik negyedtől.

Egy olyan szakasza volt a kosárlabdának, ami megmentette a Magicet, és egy izgalmas, 115-94-es győzelmet eredményezett. Valamint megmutatta, hogy ez az önzetlen gárda hogyan fog játszani az idény további részében.

Egy 32-8-as futással 10 pontos előnyhöz jutottak a 14 pontos hátrány után a harmadik negyed végére. Az Orlando támadó játéka a hatékonyság modellje volt, és a védelem is remekül működött. A Magic keretéből 6 játékos dobott pontot a futás alatt, valamint 16-ból 12 dobásuk talált célba, és 6 gólpasszt is kiosztottak. A pálya másik oldalán az Orlando lelassította a Phoenix támadásait, így 14-ből csak 3 dobás ment csak be a Suns oldalán 4 eladott labda kíséretében.

Figyelembe véve a játék változását és azt a tényt, hogy a kezdő ötösből két játékos is (Jameer Nelson és Hedo Turkoglu) kiesett, a csapatösszetartás definíciója lett a Magic, egyként játszottak. Lehet, hogy közhely, de egy csapatközpontú koncepció, ami a Magicnél alakot öltött (2-0).

„Azt szeretem a legjobban, hogy minden srác, aki 4 vagy 30 percet kap, mindent belead, ami benne rejlik”, mondta a Magic centere, Nikola Vucevic, aki 8 pontot szerzett a harmadik negyed-beli őrületben. „Tényleg egyként játszottunk, és ez az, amiért olyan szórakoztató ebben a csapatban játszani”.

Aztán ott volt a tartalék erőcsatár, Josh McRoberts, akinek a tempója a 83-76-os vezetéshez vezetett. „Az NBA legtöbb csapatának egy vagy két játékosa van, akit le kéne védekezni, de nekünk csomó játékosunk van, aki pontot tud szerezni. És amikor ezek a srácok együtt játszanak, önzetlenül játszanak, és ez a legszórakoztatóbb dolog, ami a kosárlabdázás közben megtörténhet.”

Miután két izgalmas hazai győzelemmel kezdte a szezont, a Magic megkezdi első utazását az alapszakaszban. Az Orlando Chicagoban játszik kedden, és Minnesotában szerdán. Két olyan csapattal néz szembe a Magic, amelyeknek nem lép pályára a szupersztár játékosa – a chicagói Derrick Rosenak további térdműtétre van szüksége, míg a minnesotai Kevin Love most hevert ki egy kéztörést. (Azóta mindkét meccset lejátszotta szeretett csapatunk, sajnos mindkettő bukta lett – a szerk.).

Az Orlando ismét nagyon jó lenne Nelson, a kapitány nélkül kedd este. Nelsonnak pénteken ficamodott ki a térde, és nem tudott játszani a vasárnapi győzelem alkalmával. Hétfőn újabb értékelésre ment az orvoshoz, és valószínűleg nem fog játszani ezen a túrán.

Az emblematikus figura kisesése után egy másik játékos vette át a szerepét. E’Twuan Moore kitöltötte a Nelson után maradt űrt, 57.1%-kal dobott, és átlagban 14 pontot szerzett.

„Ez nem azt jelenti, hogy kezdő vagyok, és nem térhetek vissza a kispadra. Mindig készen állok, hogy a pályára lépjek. A játék nem változik”, mondta Moore. „Megpróbáljuk együtt véghezvinni a dolgokat. Egy csapat vagyunk, és ez az, amiért győzni fogunk. Együtt játszunk, és minden este mindenkinek esélye van, hogy fellépjen, és kiemelkedjen.”

Vaughnnak nem volt sok ideje megalkotni ezt az „önzetlen” játékstílust, mivel csak július óta van kinevezve edzőnek. Azután a csapat elcserélte Dwight Howardot, és tele hagyta a keretet szolid játékosokkal. Ekkor Vaughn tudta, hogy csak az önzetlenség lehet a siker kulcsa.

„Az egész koncepció az volt, hogy maximalizáljuk a játékosok teljesítményét”, mondta Vaughn. „Ez edzőként mindig hasznos számodra, és nem is bántam meg. Különböző rendszerekben játszottam, és ez az egyetlen, amivel ez a csapat sikeres lehet. Mindenki a részese. Remek darabkái a kosárlabdának, ami egy csapatjáték. A labda elosztásának egy kézzelfogható, látványos fajtáját próbáljuk megvalósítani. Számunkra ez a siker felé vezető út.”

Eddig öt Magic játékos átlagolt két számjegyűt a szerzett pontokból, közöttük vezet Glen „Big Baby” Davis (25.5 ppg) és J. J. Redick (22.5 ppg). Másik három játékos átlagol legalább 6 pontot meccsenként, ez mutatja a csapat mélységét támadásban. Davis vezeti a csapat statisztikát dobás kísérletben (47), de Arron Afflalo (29), Redick (25), Vucevic (22) és Moore (21) szorosan követik őt.

A csapat mantrája, hogy senki sem tudja, hogy hol van a labda pozícióról pozícióra, és hogy ki lesz az adott meccs legtöbb pontot dobó játékosa.

„Itt nincsenek All-Star játékosok, egymásra van szükségünk”, mondta Davis. „Ha sokáig akarunk eljutni, akkor meg kell tartanunk ezt a gondolkodásmódot. Ha bármeddig is eljutunk, együtt fogunk eljutni.”

Amikor Vaughn visszament és megnézte a meccs videót a vasárnapi győzelemről, elsősorban a harmadik negyedre koncentrált. Az, amit láttunk, az az volt, hogy a játékosok együtt dolgoztak, hogy egy jó csapat alakuljon ki, és mindezt mosolyogva tették. Vaughn tudja, hogy a csapatának együtt és önzetlenül kell játszania a győzelmekért.

„Egy csomó jó dolog történt”, mondta Vaughn. „A srácok nyomták a tempót, támadták a gyűrűt, és a labda nem ragadt meg senkinek sem a kezében. És a védekezésben tényleg vállt vállnak vetve küzdöttünk. Ezek azok a dolgok, amikről már az első nap óta beszélünk, és ha összerakjuk ezeket, elvezetnek a győzelemig.”

Miért értékesebbek az NBA csillagai az NFL sztárjainál?

Bár az NFL-nek vitathatatlan részesedése van az eladható csillagokból, de azok a játékosok a közelében sincsenek az NBA-ben szereplő társaikhoz képest.

A legnagyobb nézettséget kiharcoló amerikai major-sportok közül az NFL van az első helyen. Nehéz bármilyen érvet találni az NFL népszerűsége ellen, amit bizonyított is a liga a 2012-es Super Bowl alkalmával (a New York Giants és a New England Patriots meccselt), beállítva a legnézettebb tv-show rekordját az USA történelmében.

Az NFL még a „fejpénz-botrány”, és az egyre növekvő bíró-probléma (és a még kérdésesebb pótlásuk) ellenére is dollár milliárdokat hoz a konyhára.

Bár az NFL széles körben népszerű, de az NBA legjobb játékosai David Stern rezsimje alatt sokkal értékesebbek lettek, mint az NFL nagyágyúi Roger Goodell uralkodása alatt.

Az olyan veteránokon felül, akiknek a helye már megvan a dicsőségek csarnokában, mint például Tim Duncannek, Paul Piercenek, Kobe Bryantnek, Kevin Garnettnek és LeBron Jamesnek, az NBA nem kevés feltörekvő, fiatal klasszissal is büszkélkedhet.

Kevin Durant, Russell Westbrook, James Harden, Derrick Rose és Eric Gordon csupán 23 éves. Kevin Love? Most lett csak 24. DeMarcus Cousins augusztusban töltötte be a 22-t.

A Minnesota Timberwolves sztárja, Ricky Rubio, csak 21 éves, és Kyrie Irving, a tavalyi idény év rookie-ja nem elég idős ahhoz, hogy törvényesen alkoholt fogyaszthasson. Az NBA fiatal tehetségei kivétel nélkül 25 év alatt vannak.

Most nem azt mondjuk, hogy az NFL nem rendelkezik fiatal csillagokkal. NaVorro Bowman, Patrick Peterson és A.J. Green nem töltötték be a 25-öt. De az NBA több fiatal titánnal rendelkezik, akik megteremtik a különbséget a csapatok között.

Persze az NFL keményebb szurkolói felismerik Bowmant, Petersont vagy Greent, ha betérnek egy helyi étterembe, de mivel általában az arcuk el van takarva a sisak, harci festés és napellenző sisakrostély által, a focijátékosok nincsenek olyan közel a fanokhoz, mint a kosarasok.

Az „endorsement deal-ek” határozottan segítenek azonosítani a játékosokat (ha rendszeresen nézel tv-t, és azt állítod, hogy nem láttad Robert Griffin III-t ezen a nyáron sehol sem, akkor olyan nagyra fog nőni az orrod, mint Pinocchionak), de az NBA esetében láthatsz minden érzelmet, és kapcsolatot teremthetsz a játékosokkal egy olyan úton, amit az NFL nem tud felajánlani.

Ráadásul felismerhetőbbek az arcok, mivel az NBA játékosoktól nem követelik meg, hogy sisakot csatoljanak fel, továbbá kevesebb játékost foglalkoztat az adott csapat. A kosárlabda és a football is csapatjáték, de a teljes keret létszáma hazudik.

Az NBA-ben a csapatok 12 tagú kerettel dolgoznak. Általában 7-9 játékos kap rendszeresen lehetőséget a pályán. Ezzel szemben az NFL-ben a keretlétszám 53 fő.

A támadó-, védekező-, és speciális egységek minden football csapatban életbevágóan fontosak. Ritkán (ha egyáltalán megtörténik) jelenti egy ember hőstette a különbséget győzelem és vereség között az NFL-ben. Ugyanezt már nem tudjuk elmondani az NBA-ről (példának megemlítjük Kobe Bryant 81 pontos meccsét, amikor győzelemre vitte Smush Parkert, Kwame Brownt és Luke Waltont).

Mert az NBA játékosok felelnek egyszerre a támadásért és védekezésért is, és két játék között nincs idejük pihenőt tartani (hacsak nem Vince Carterrel játszunk egy csapatban), valamint nehéz érvelni amellett, hogy az NBA játékosok többet tesznek a pályán a saját ligájukban.

Egy másik dolog, amit érdemes megjegyezni, hogy a játékosok tehetsége hogyan kerül felszínre. Például Arian Foster, a Houston Texans játékosa le nem draftolt szabadügynökként került a csapathoz. Ő azóta a liga egyik legjobb futójátékosa, több mint 1200 futott yarddal a háta mögött. Tim Tebow, aki csupán 46.5 %-os passzpontossággal „büszkélkedhetett” a tavalyi szezonban a Denver Broncosnál, többször vezette győzelemre a csapatát, mint ahányszor kudarcot vallott volna.

Az NFL mindig is ilyen volt, különösen a futójátékosok esetében. Amikor a játékos megsérül, ami a footballban történik meg messze a leggyakrabban, a cserék általában megragadják az alkalmat, és nem néznek vissza (például Tom Brady és temérdek futó a csapatban).

Az NBA-ben, a Foster szintű le nem draftolt játékosok is (egy top 5 NFL futó az elmúlt szezonból) minimális esélyt kapnak. Annak az esélye, hogy olyan korlátozott készségekkel, mint pl. Tebowé, győzelemre vezessen valaki egy kosárlabda csapatot, nem túl magas.

Hacsak nem előre jelezhető a siker egy NBA csapatnál, akkor az esély egy nagy menetelésre kiszállt az ablakon. Ironikusan, néha azok a játékosok képtelenek megfelelni az elvárásoknak, akiket a legnagyobb reménységnek tartanak: Greg Oden, Kwame Brown, Michael Olowokandi, Eddy Curry, és a lista végtelen.

Jeremy Lin teljesítménye a tavalyi szezonban egy rendellenesség volt, ami azt mutatja, hogy miért olyan nehéz ez a történet. De mindenki csak találgat, hogy Lin hogy fog játszani a Houston Rockets kezdő irányítójaként egy 82 meccses idényben. Sokan azon töprengenek, hogy Lin hosszabb távon is fenn tudja-e tartani a sikerét (mint Foster az NFL-ben egy másik houstoni csapatban).

Mindkét liga rendkívül népszerű, és izgalmas, szórakoztató meccseket produkál. Mindazonáltal, az NBA sztárok nagyobb értéket képviselnek az NFL csillagainál, mivel felismerhetőbbek, és nagyobb részt vállalnak a csapat felelősségéből.

Hírek a Twitteről

Dwight Howard egy rögtönzött vitát tartott minap a Twitteren a rajongókkal. A LakersNation tévesen közölt le egy választ, amit D12 az egyik kérdésre adott.

Dwight Howard Kareem Abdul-Jabbarral fog edzeni, amint a háta tökéletes állapotban lesz. Abdul-Jabbar korábban kritizálta a Lakers menedzsmentjét azért, ahogy vele bántak, de úgy tűnik, nem olvasta az újságokat: egy szoborral tisztelegnek a nagysága előtt, amit a Staples Center előtt állítanak majd fel.

Penny Hardaway: Egy ex-NBA játékos visszatér a gettóba, hogy kosarasok álmait valósítsa meg (Harmadik rész)

A „király” felemelkedik

A kosárlabdában megtanult dolgokat az életben is hasznosítani lehet: összedolgozni másokkal, megélni a sikert, megérteni a csapattársakat, hogy együtt győzzünk.

Hardaway célja ebben az idényben az volt, hogy

testvériséget építsen ki, és hogy megtanítsa nekik,

hogy mit jelent a család.

Az összevisszaság miatt, ami a bajnokság alatt uralkodott, a Lester játékosai lógatták az orrukat. 51-36-os hátrány, amikor már csak 3 perc volt hátra; úgy nézett ki, hogy elment a meccs. A Fayette Easttől már korábban is kikaptak egy ponttal, és ezután megnyerték a bajnokságot.

„Mindent használjatok fel, amit kaptatok”, ismételte el még egyszer coach Penny.

A környéken van egy szólás: „Binghampton, állj fel”. A testvériség egy éve után, a Lester Lions még nem készült fel.

De amikor a csapat visszatért a pályára az időkérés után, valami csoda történt. Nick Merriweather végignézte az apja küzdelmét a rák ellen. Az apja pár nappal korábban újabb kemón ment keresztül. Most Nicken volt a sor, hogy felkeljen és harcoljon.

Penny azt mondta neki a feldobás előtt, hogy a dobásai be fognak menni, és a csapatnak szüksége is lesz rá. Kb. 8 pontot átlagolt meccsenként, de még a negyedik negyed végén is küzdött, hogy pontot szerezzen.

Coach Penny megfontolta, hogy behozza őt.

A 151 centis, és csak 43 kilós Nick hátrányban volt magasságban, súlyban és sebességben is. De lelkesedésben nem. Nick ráemelt egy triplát. Csak úgy suhant. A tömet ordított. Az apja nagy nehezen fel tudott állni. Örömében a levegőt boxolta. A védelem lefagyott. A Lester Middle egymás után szerezte meg a labdákat. A Fayette East játékosok összeroskadtak a nyomás alatt. De a legvéznább gyerek még nem hagyta abba. Dobált, egyiket a másik után.

Nick úgy játszott, mint egy „király”. 3 triplát dobott kevesebb, mint 2 perc alatt. És mások is besegítettek. „Istenem, bámulatos vagy”, gondolta coach Penny.

A meccs még az utolsó másodpercekben is kiélezett volt, amikor Robert Washington – az iskola legtöbbet fejlődött tanulója – egy támadó pattanóért harcolt egy kihagyott büntető után, de megszerezte és bedobta.

A Lester Lions megnyerte a Nyugat-Tennessee-i állami bajnokság döntőjét 58-57-re, 28-3-mas mérleggel zárva a szezont. A játékosok elsírták magukat örömükben.

Hardaway élete egyik legnagyobb teljesítményének tartja ezt a győzelmet. „Az oldalvonalról nem tudok segíteni nekik a dobásban. Nem tudok segíteni a védekezésben”, mondja. „Nem én irányítom a dolgokat.”

Hetekkel a meccs után a játékosok még mindig kitörő örömmel és nagy ölelésekkel üdvözlik Hardawayt, miközben a terembe mennek. Mindig adományozott pénzt a környékbeli iskoláknak és edző központoknak. De ebben az évben megtanulta, hogy „a pénz nem minden”.

„Időt szánni valamire épp olyan fontos, mint pénzt adományozni”, mondja. „Van előttük egy példakép, aki ugyanazon a környéken élt, ugyanazokban a házakban, ugyanazokban a szobákban, és ez motiváló, ez hajtja őket előre. Megváltoztatja a hozzáállásukat.”

Coach Merriweather mosolygott. Késő este behunyta szemeit. A képzeletében visszajátszotta a meccset, újra és újra és újra. „Nem tudom elhinni, hogy tényleg megtörtént.” Ez erőt ad neki. „A következő szezon kezdetéig nem fogom abbahagyni a mosolygást.”

Nick Merriweather nem beszél sokat. Leküzdi a könnyeit, amikor az apja harcáról próbál beszélni. Mégis mosolyog, mint az apja, amikor a meccsről kérdezik. „Ezer fokon égtem, uram”, mondja. „Azt mondta nekünk, hogy mindent használjunk fel, amit kaptunk, és ezt tettük.”

Hardaway úgy tervezi, hogy visszatér a következő idényben. Neki és Merriweathernek van egy különleges terve, de még nem mondták el, hogy pontosan mi az.

Hardaway nevetett, amikor megkérdeztük, hogy Lil' Penny mit mondana a történtekről. Abbahagyta a beszédet, és elkezdett az alteregója hangján beszélni: „Megmondtam neked, hogy a haverom vissza fog térni! Senki sem hitte el. Én mondtam neked. Én megmondtam.”

Penny Hardaway: Egy ex-NBA játékos visszatér a gettóba, hogy kosarasok álmait valósítsa meg (Második rész)

A nagymama, aki szeretetre nevelte, de kiválóságot várt cserébe

Karrierje csúcsán, a 201 centis Hardaway egy sokoldalú játékos volt: Michael Jordan, Magic Johnson és Larry Bird egy személyben. Egyszerűen megállíthatatlan volt. Már a Memphis Egyetemen(aztán a Memphis State-en) kitűnt játékával, és az 1993-mas Draft harmadik választottja volt. Azonnal elcserélték az Orlando Magic-kel.
22 évesen aláírt egy 65 millió dolláros szerződést. A kisgyerek, aki a Red Oak és Tillman Cove negyedekben nőtt fel, először aludt királyi palotában. Addig csak olyan ágyai voltak, amikről lelógtak a hosszú lábai.

„Nagyon szerencsés voltam, hogy azokat a szerződéseket kaptam, amiket kaptam”, mondja.

Összeállt Shaquille O'Neal-lal, és bevitték a fiatal Magicet a ’95-ös nagydöntőbe. Csak kicsivel maradtak le a bajnoki címről. A következő nyáron arany érmet nyert a Team USA az olimpián.

Hardaway a Nike reklámarca lett. A reklámokban Chris Rock adta a hangját „Lil Penny”-nek, az alázatos Hardaway hencegő alteregójának. „Nem tudsz megállítani, még a titkos szolgálat sem tud megállítani”, nyomta Lil Penny.

De Hardaway majdnem egy statisztika lett, mielőtt egyáltalán elkezdődött volna a karrierje.

Az első főiskolai éve előtti nyáron őt és egy barátját fegyverrel kirabolták. Az autó elszáguldott, de hirtelen megállt. Lövések hallatszottak. Egy golyó visszapattant a járdáról és eltalálta a lábát.

„Még mindig arra gondolok, ember, hogy mi történt volna, ha engem valahol máshol találnak el. Meghalhattam volna. Lebénulhattam volna. Bármi történhetett volna.”

Hardaway a középiskolás éveit ebben az apró lakásban
töltötte el a bandák által elárasztott Tillman Cove negyedben.

Később rámutatott a gengszterekre egy rendőrségi szembesítésen. Nem félt a bosszújuktól, „mert tudtam, hogy a helyes döntést hozom meg.”

Ezt a bátorságot sulykolta bele a nagyanyja.

Egy napszámos a blytheville-i gyapotültetvényekről, Arkansasból; Louise Hardaway átszelte a Mississippi folyót és Memphisbe utazott, egy jobb jövőt keresve. Binghamptonban telepedett le, saját házat vásárolt. Évekig főzött a memphisi iskoláknak, majd dadaként és cselédlányként dolgozott.

Ahogy Louise Hardaway közeledett a nyugdíjazáshoz 1976-ban, a lánya – Hardaway édesanyja – azt mondta, hogy énekesnő akar lenni, és ezt az utat kereste a fiatal fiújával.

„Óh, nem, te nem,” mondta Louise Hardaway. „Ezt nem fogod csinálni, hogy városról városra utazol. Itt maradsz velem.”

Hardaway visszagondolt arra a napra. A nagyanyja „az egész életét végigdolgozta, fizette a házat, és most pihenni akart. De aztán megkapott engem, amikor 5 éves voltam.”

Louise Hardaway kiválóságot követelt. Egy szigorú asszony, aki nem engedte, hogy az unokája a bandák áldozatává váljon. Megtanította, hogy szeresse az Istent, hogy keljen fel, amikor mások elbuknak. Ő alkotta meg a „Penny” becenevet, mert kisgyerekként nagyon szép volt.(az angol „pretty” szóból ered – a szerk.)

Gyermekéveiben felismerte az anyjától jövő képeslapokat, amiket az utazása alatt küldött: Kaliforniából, Alaszkából, Hawaiiról. Soha nem vette a fel a kapcsolatot az apjával, aki Chicagóban élt. 18 éves koráig kb. háromszor látta.

Hardaway élete a Lester Middle School köré épült. A tanárok szerették őt. Iskola után, egész nap kosarazott, kint, a Lester a pályáin. Nem egyszer lövések dördültek az éjszakában.

Hardaway a nemzet egyik legjobb középiskolai kosárlabdázója lett. Az apja mindig megígérte, hogy eljön, és megnézi, ahogy játszik, de sosem tette.

„Kíváncsi voltam néha, mint minden gyerek, hogy mit csinál az apám, és azt kívántam, hogy bárcsak itt lenne,” mondta. „De elég gyorsan kiábrándultam, és csak tettem, amit tennem kellett.”

A környékbeliek befogadták és megvédték őt. Meglátták a csiszolatlan gyémántot Pennyben.

És ez az, ami miatt úgy érzi, hogy be kell avatkoznia. „Hiszek a visszatérésben. Az álmaim közt élek. Isten megáldott engem, hogy megélhettem az álmaimat.”

A nagymamája szeptemberben, 95 éves korában halt meg, egy hónappal azelőtt, hogy elkezdett volna edzősködni a Lesterben. „Azt mondta volna, hogy ’pontosan azt teszi, amit tanítottam neki.’”

De más módon is törleszt. Reméli, hogy még idén leteheti a Penny's FastBreak Courts alapkövét Memphis elővárosában. A 20 millió dolláros létesítményben 7 kosárlabda pálya található, beleértve egy 2000 férőhelyes arénát, ami auditóriumként is remekül funkcionál. Valamint található benne egy rehabilitációs klinika és egy osztályterem is a gyerekek tanítására. Összefogott egy alapítvánnyal, melynek célja, hogy előre mozdítsa a fiatalkori sportolást, és harcoljon a gyermekkori elhízás ellen.

„Remélem, hogy ha elhagyom a környéket, és a külvárosba megyek, a srácok folytatják az álmodozást.”

Más üzleti vállalkozásai is vannak: egy fodrász- és szépségszalon Memphis belvárosában, és egy gyepkereskedés Miamiban. A Nike továbbra is gyártja a Foamposite cipőket, amik több száz – néha több ezer – dollárért kelnek el, köztük a „sneakerheads”.

2007-ben vonult vissza az NBA-ből. Karrierje utolsó éveit fájdalmak árnyékolták be. A kosárlabda szerelmeseinek Hardaway karrierje mindig olyannak tűnt, mint egy bámulatosan tehetséges játékos életútja, akinek a teljesítményét beárnyékolja a folyamatos térd- és lábsérülés.

A bajnoki aranygyűrűk, amikkel egy NBA-játékos nagyságát mérjük, mindig elkerülték.