2009. december 28., hétfő


Na végre, kész lett...
Mit is írhatnék most...ez nagyon régóta az első képem, talán több hónapja is van már annak, hogy photoshoppoltam volna, de most végre sikerült befejeznem ezt a képet, vagy is most érzem azt, hogy készen vagyok vele, de ez már a következő percben változhat:)
Azt hiszem a legutolsó képem a Play-offos Dwight Howard alkotás volt májusban, utána valahogy nem jutott eszembe semmi, kedvem sem volt, meg időm sem. Valami összetört, de most találtam olyan képeket, melyek beindították a fantáziám.
-egy részlet az Avatar c. film kiválóan elkészített plakátjáról
-Brad Pitt alias Aldo Raine hadnagy, a Becstelen Brigantyk c. filmből
-Dwyane Wade, aki D12 mögött nálam a második az MVP ranglistán:)

Ez sem semmi...
Csabi egyszer csak fejébe vette, hogy márpedig neki Paul Pierce, a Boston Celtics kiválóságának a blogbejegyzéseit le kell fordítania. Nekem nagyon tetszenek az írások, és csak elképzelni tudom, hogy mennyi munka volt a szövegek "magyarosításával", vagyis például a szlenges rész átültetésével a magyar nyelvbe. Csak ismételni tudom magam, nekem nagyon tetszik, és kíváncsian várom a folytatást!!:D
Ezen a linken mindenki elolvashatja egy nem mindennapi ember történetét:

2009. december 20., vasárnap

A Real parádézott!!!

A múltkori, filmes értekezés után most jöjjön egy beszámoló a sport világából...

gyógyulj meg!!!

Tegnap este megint kezdetét vehette a szokásos szombati, tíz órás virrasztás(érthetetlen okokból a spanyol bajnokság szervezői újabban a meccseket szombat este tíz órára rakják, mondjuk már kezdek hozzászokni, így van időm egész nap más dolgokra). Délután gondoltam megnézem a Manchester City-Sunderland angol bajnokit, akik ismernek, azok tudják, hogy nem nagyon szoktam ilyen galádságot elkövetni, de nem volt jobb dolgom; most is a vesztembe rohantam: ilyen pocsék játékot régen láttam football-pályán, talán azért, mert Spanyolországban tudnak is játszani...
Az "igazi" meccset megelőzően azért elolvastam a kezdőt: semmi meglepetés, két nagy hiányzó Kaká(neki két hónapos a rehabilitációja) és Pepe(rá az idény további részében már nem számíthat Pellegrini, sőt csoda, ha ott lesz a világbajnokságon) személyében. Délután még egy érdekes cikket is találtam, arról írtak, hogy mivel védik a játékosokat a nagy hideg ellen Madridban, mert körülbelül olyan hideg volt tegnap este a spanyol fővárosban, mint Budapesten. Egy különleges kenőccsel kenik be az izmokat, ami javítja a hő megtartását, és a vérkeringésre is jó hatással van. Egyedül a pálya állapota miatt nem aggódott senki sem: a Bernabeu gyepe fűthető(!), így egyáltalán nincs rá hatással a nagy hideg. Most már nem volt más hátra, mint a nagy meccs:D
Pár perccel a kezdet előtt az is kiderült, hogy egy, a héten edzőváltáson átesett Zaragozát fogadhatnak a blancók. Ez, ha lehet ilyet mondani, még jobban megkönnyítette a Real dolgát, pedig sokan aggódtak, hogy mi lesz a védelem tengelyében, hogy kiesett Pepe...
...bal szélen Arbeloa kezdett, a bal belső Garay volt(ő helyettesítette Pepét), mellette Raúl Albiol lépett pályára, a jobb szélső szokás szerint Sergio Ramos volt. Érdekesség még, hogy a kezdőbe várt Benzema(aki tegnap töltötte be a 22. születésnapját:D) csak a kispadon kapott helyet, helyette Gonzalo Higuaín kezdett, ez mint kiderült, helyes döntésnek bizonyult:P
Ami nekem külön öröm volt, hogy Rafael van der Vaart is a kezdőben volt, talán ebben az évben elég lehetőséget kap arra, hogy megmutathassa, hogy milyen játékos is ő igazából.
Az eredmény a lehető legcsodálatosabban alakult, teljesen ünnepi hangulatot varázsoltak a pályára a játékosok, rossz megoldás csak ritkán fordult elő. A zaragozaiak kapusát, López Vallejo-t hatszor is sikerült mattolni, Higuaín a 3. és 34. percben, van der Vaart a 26. és 28. percben, C. Ronaldo az 50. percben, Benzema pedig a 72. percben talált be.
Nagy-nagy pozitívum, hogy a régóta hiányolt fantázia ezen az estén megvolt a hazaiak játékában, veszélyesebbnél veszélyesebb helyzeteket alakítva ki a Zaragoza kapuja előtt.
Ilyen játékkal már bátran és büszkén várhatja minden madridista a februári Lyon elleni BL-nyolcaddöntőt!!
Még a meccs legjobb emberét sem tudom kiválasztani, olyan jól játszott mindenki; akik csak csereként kaptak lehetőséget, még ők is átlagon felül teljesítettek. Talán Lass-nak nem volt nagy napja, többször is eladta a labdát a saját térfelén, Casillas meg csak azért nem mutatott be 5-6 parádés védést, mert az ellenfél el sem jutott a kapura lövésig.

egy csodás este...

Oralndo
A keleti-parton is megy a szekér, a mágusok 20-7-es mérleggel állnak, becsúszott két bosszantó vereség, de tegnap javítva lett a fiaskó egy Portland elleni hazai győzelemmel.Ez most a 3. helyre elég a keleti főcsoportban.

ezt Patrick Ewing is csak állva tudta nézni: az egykori kiváló center most Dwight Howard edzője, ámulattal nézte utódja 4 blokkját

2009. december 18., péntek

Avatar Homies

A tegnapi nap nem volt semmi:D
Hónapok kemény munkája ért be a tegnapi nappal:P
Majdnem pontosan egy hónappal ezelőtt hallottam először James Cameron nagy dobásáról, az Avatar-ról, mindjárt gondoltam, hogy ezt látni kell, ezt nem lenne szabad kihagyni!!
Milyen igazam volt már akkor...a film maximálisan beváltotta a hozzá fűzött reményeket, legalábbis nálam biztosan. És ha már megnézem, akkor már "menjünk együtt" lett belőle:D:D Így egy mozipremierből csináltunk egy osztálykirándulást, elsőre nem volt könnyű(foglaljunk jegyet? ha igen, akkor mikorra? csütörtök legyen vagy péntek? oké csütörtök, de azon belül mikor? normál előadás? vagy legyen 3D?? neeem, jó lesz a normál....de biztos? akkor délben a westenben?), de lényeg az eredmény, ami egy kivételese film megtekintése lett. Az egész csapatnak nagyon tetszett a film, nagyon jól össze lett rakva, csak ajánlani tudom mindenkinek!
Bár voltak benne "érdekes" jelenetek, amik mosolyt csaltak a komoly részekbe is. De mindennel együtt nem volt kár megnézni. Pedig azért bennem volt az érzés, a 2012 után...hogy ez is valami "jövőszimuláció" lesz, részben igazam lett, de a történet, és ahogy az tálalva lett, az magáért beszél(azt nem mondanám, hogy az évtized filmje, ahogy ezt állította egy-két Los Angeles-i kritikus, de egy nagyon-nagyon jó alkotásnak tartom)
DE
azért az utóbbi idők legjobbját azért ez sem tudta lepipálni...
A brigantyk története annyira magával ragadott, hogy a forgatókönyv, a filmzenei lemez, és a film eredeti, két lemezes változata begyűjtése mellé szerintem még leszedem az egy lemezes, szimpla verziót is. Nem tudok mit tenni, engem maximálisan eltalált, a Golden Globe-on nem véletlenül kapott négy jelölést is(a legjobb drámai film, a legjobb rendező, a legjobb férfi mellékszereplő, a legjobb forgatókönyv), de majd kiderül , hogy többieknek hogy tetszett, már nem kell sokat várni, a díjátadó január 17.-én esedékes.
Addig meg olvasgatom a következő évek filmeső-híreit, a lista hosszú és tömény, ha a fele meglesz ebből, akkor jövőre(és azután:D) sem maradunk néznivaló nélkül, igaz Imi?:D


Sherlock Holmes, Viharsziget, A légió, A vasember 2, Titánok harca, Szupercsapat, Mission: Impossible 4., The Flash, Beverly Hills-i zsaru 4., Másnaposok 2., Sin City 2., Feketék fehéren 2., Sötét zsaruk 3., Batman 3., G.I. Joe 2., Halálos Iramban 5.

Azt hiszem ennyi(az általam hulladéknak tartott filmeket, pl. Harry Potter, vagy az Alkonyat-filmeket kihagytam, itt most a FILMEKET akartam felsorolni:P). Szóval a jövő készen áll, már csak meg kell élni.

2009. december 10., csütörtök

Dwight Howard után egy másik nagy kedvencem ünnepli ezen a héten a születésnapját, nevezetesen Gonzalo Higuain, a Real Madrid és az argentín válogatott világhírű csatára ma 22 éves!!!
Boldog 22. születésnapot!!!

2009. december 8., kedd

Boldog születésnapot Mariann!
Milyen furcsa véletlen...Dwight Howard is ma született, ma ünnepli a 24. születésnapját, szóval neki is nagyon-nagyon boldog születésnapot:P

2009. december 6., vasárnap

Igen, tegnap este megint volt forduló a spanyol bajnokságban...most csak az eredménynek lehetett örülni(meg még pár apróságnak, de ezek tényleg csak elhanyagolható háttérgondolatok).
Az egy dolog, hogy a Madrid 4-2 arányban győzelmet tudott aratni hazai pályán egy lényegesen gyengébb Almeria ellen. Az már egy másik dolog, hogy a első félidő lefújásának pillanatában a kapura lövések száma hazai oldalon elérte a 20-at, így nyugodt szívvel ki lehet jelenteni, hogy a nagy futball lexikon azon oldalára bekerült ez a meccs, ahol a "sok kihagyott helyzet megbosszulja magát" címszót fejtik ki, elképesztő nagy helyzeteket hagytak ki Higuain-ék, rossz volt nézni, és egy, a futballban kicsit járatos egyén már akkor meg tudta mondani, hogy ebből baj lesz...
Baj is lett: az első félidő végén "csupán" 1-0 volt az eredményjelzőn, ez a helyzetkihasználás mindenképp rossznak mondható, mivel 5-6 100 %-os ziccert dolgozott ki a támadó szekció. A legtöbb helyzetet(mint mindig) Ronaldo, Higuain, és Marcelo hagyta ki, de volt egy gólszerzési lehetősége Graneronak is. Az első félidő egyetlen gólját Ramos szerezte; meccsek óta javul a teljesítménye, már a Barcelona ellen is kimagaslóan védekezett, és az Almeria ellen hozta ugyanezt a jó védekezést, sőt, még a támadásokat is magas színvonalú széljátékkal támogatta(ezen a meccsen nem lehetett panasz a szélek játékára, mivel nagyon jól játszott Ramos, Arbeloa, Marcelo, és Ronaldo is).
Kritika a támadások befejezésére mondható, a totális impotencia, amit el lehet mondani helyzetkihasználást illetően(ez még akkor is igaz, amikor a Madrid 4 gólt is rúgott).
A második félidőre egy teljesen másik Almeria jött ki az öltözőből, sokkal támadóbb felfogásban játszottak, amivel meglepték a saját magát altató hazai csapatot. Ennek eredményeképp nemhogy egyenlíteni tudtak, de még a vezetést is megszerezték. A vendégek edzője, a korábbi Real-kiválóság, Hugo Sanchez viszont elkövetett egy nagy hibát: a vezetés birtokában még egy támadót küldött a pályára, amivel nyilvánvaló kockázatot vállalt.

Ronaldo
Teljesen ellentmondásos teljesítményt nyújtott a frissen igazolt 9-es. A sérülése előtti formáját nem tudta hozni, ez megkérdőjelezhetetlen. Nagy-nagy pozitívum(legalábbis az én szememben), hogy az akarattal, a lelkesedéssel, és a küzdeni akarással nem volt probléma, mindent megtett, hogy hasznára legyen a csapatának ezen az estén is.Viszont nagyon ideges és feszült volt, ez látszott rajta az egész meccs alatt.
Két égbekiáltó hibát is elkövetett a nagy igyekezetében:
Az első, hogy mezlevétellel ünnepelte a gólját, amiért sárgát kapott(ennek nem szokott nagy jelentősége lenni, de mint később kiderült, tegnap igenis számított ez a gyermekded hiba).
A második, hogy olyan nagy feszültség uralkodott rajta tegnap este, hogy amikor sokadszorra szabálytalankodtak vele szemben, elpattant a húr, és visszarúgott...begyűjtötte a második sárgát is, ergo hagyhatta el a pályát, ezzel nehéz helyzetbe hozva a csapatot(és nem ezen a meccsen, hanem a következőn, mivel ha valakit kiállítanak, a következő meccset ki kell hagynia).
Még az igazsághoz tartozik, hogy az ellene megítélt tizenegyes(amit ő maga kihagyott, de a kipattanót Benzema berúgta, ezzel módosítva 3-2-re az eredményt) rossz bírói döntésből született, és ez a rossz bírói döntés befolyásolta a végeredményt, ezzel a góllal a Madrid véglegesen demoralizálta ellenfelét. Ami még jobban kifejezi az ellentmondásos teljesítményt az az, hogy a nagyobbnál nagyobb helyzetek kihagyása után egy egyszerű, már-már alapszintű belsőzéssel érte el a gólját. És ahogy látszódott, ő sem volt teljesen megelégedve a saját teljesítményével, a kihagyott tizenegyes után nem tudott örülni Benzema góljának...



Benzema
A napokban olvashattam, hogy a klub mindent megtesz, hogy megkönnyítse Karim beilleszkedését; spanyol tanárt fogadtak mellé, saját lakást biztosítottak számára a csapattársai közelében.
A meccsen fontos gólt szerzett, de a véleményem nem változott abban a tekintetben, hogy nem tartom Real-szintű játékosnak, és én személy szerint biztos nem vettem volna meg. De őszintén drukkolok neki, hogy minél előbb sikerüljön neki a beilleszkedés, mert az jó neki, jó a csapatnak, jó mindenkinek. Eddig nem volt valami szimpatikus játékos, de most drukkolok neki, hogy érje el a célját.

A játék megváltozott, és a képlet is:
jó játék=vereség | rossz játék=győzelem
Ez így nagyon nem lesz jó, ezen változtatni kell, hogy a képlet minden elemében a jó játék és a dicsőséges(megérdemelt!) győzelem szerepeljen.

epilógus
"És mondá az Úr: 'akkor jő el a világnak vége...' "
Ha megtörténik az a csúfság Madridban, hogy leigazolják Dzsudzsákot, akkor nem tudom mit csinálok, de többet nem leszek madridista, az is biztos. Már eddig is a hozzá nem értő emberek addig gyengítették a csapatot, hogy nem is teljes a keret, de ha ezt az arcátlanságot is meglépik, akkor aztán végleg betelik a pohár.

2009. november 27., péntek

Daily Double

Ez a 12. tényleg emlékezetesre sikeredett, legalábbis én mindenképpen ezt gondolom...
Egy eddig hazai pályán veretlen Atlantát megverni, amely olyan neveket sorakoztat fel, mint például Josh Smith, Joe Johnson, vagy Mike Bibby...egy ilyen csapatra egy 17-es hitet mérni...véleményem szerint megsüvegelendő, még ha azt is figyelembe vesszük, hogy a második negyed teljes katasztrófa volt az Orlando szempontjából: a támadójáték hirtelen összeomlott, a védelem meg totális csőd volt az egész meccs alatt, de még így is megvan a 12.!!!
Köszönhető ez(és most jöhetnek a száraz számadatok):
Anthony Johnson 17 pontos(!) kimagasló teljesítményének, amivel győzelemre vezette csapatát; és most nem a 17 pont a leglényegesebb, hanem hogy mindezt 35 évesen tette, a fiatalnak már nem mondható irányító úgy tört be a festékbe, hogy azzal fiatalkori önmagát idézte(12. idénye a profi ligában), és teljesítményben felülmúlta az ellenfél ifjabb irányítóját, Mike Bibby-t.


az öreg mindig jó a háznál...

Vince Carter újboli remek játékának, a Magic másik veterán játékosa most már meccsek óta hozza a meggyőző, 20 pont körüli átlagát, noha a FG%-a a 38%-ot érte csak el.
Az atlantai "solymok" rettentő gyenge második félidejének...25 dobott pont az egész második félidő alatt, holott az első negyedben(!) ugyanennyi volt a dobott pontjaik száma.
D12, újabb dupla-duplája is a meccs megnyeréséhez vezette az Orlandot, 22 pont és 17 lepattanaó...elég beszédes számok.

Összességében nekem tetszett a meccs, habár eléggé ellentmondásos negyedeket produkált a keleti bajnokesélyes. Az állás 12-4, a harc tovább folytatódik.
Pénteken jó lesz a San Antonio-Boston összecsapás, már várom.

2009. november 24., kedd

End of an Era

A legjobb két dolog eddig  csupán egyetlen hónapig tartott az életemben. A szívem szakad meg, hogy most ennek is vége....pedig mennyi örömet okozott, kimondhatatlan...
Rettentően sajnálom...kifejezhetetlen, máris hiányzik.

2009. november 23., hétfő

Ilyet akarok, ilyet akaroooooooooooooooooook
Ilyet nagyon, de nagyon akarok

Adidas TS Commander LT

A legmenőbb csuka, amit csak el lehet képzelni...


2009. november 22., vasárnap

The Legend of Daniel Carter

Ma unalmas lassúsággal ébredtem fel. Tegnap volt Real-meccs, semmi dráma nem volt, sima 1-0-ás hazai győzelem a Racing ellen, majdnem be is aludtam a második félidőben, olyan hulla fáradt voltam. Utána jöhetett a Dallas-délelőtt: az egész heti, felgyülemlett rész-halmazt sorban megtekinteni; nem sikerült maradéktalanul, de a kacagás most is megvolt.
Aztán folytattam, amit tegnap elkezdtem, nevezetesen Daniel Carter sikertörténetét "továbbírni". Remélem legalább olyan sikeres lesz(ek), mint a névrokona, én alapvetően egy irányítót akartam létrehozni, életre kelteni,  ezzel szemben az edző  már majdnem minden poszton kipróbált, voltam irányító, kettes és hármas egy meccsen belül(!). Engem nem zavar, csak jöjjenek a sikerek. Jó volt kicsit máshogy játszani, nem csak D12 zsákolásaiból élni...meg a triplák megszámlálhatatlan sorát lesni.
Miután kijátszottam magam, és felmentem az NBA.com-ra, nem kicsit képedtem el: tudtam, hogy az Orlando a Boston vendégeként lépett pályára tegnap, meg gondoltam, hogy egy nagy csata lesz, de az Orlando győzelmére nem tettem volna...helytelenül:D:D:D:D
83-78-as győzelmet arattak a bajnok felett, és még az is említésre méltó, hogy a veterán Carter 26 ponttal járult hozzá ehhez a győzelemhez. Kár, hogy Nelson nem játszhatott ezen a meccsen sem, mert megsérült, és legalább 4-6 hetet ki kell még hagynia...

Az "Operation: James" a végéhez közelít, már megvan a plakát, már csak a keretezés van hátra!!!

2009. november 16., hétfő

2009. november 16.-a. Ezt napot meg fogom jegyezni:D A mai nappal kezdődött el az első "teljes" iskolai hetem az évben...szerintem azért ez elég durva. Egy nagy csomó időm volt mindenre és mindenkire, főleg DVD-t írni és másolni(na meg persze nézni is), készséggé fejleszteni a Linuxot...
Persze nem mintha innentől kezdve nem lenne időm, mert nem így van. Csak a kedd-szerda lesz kicsit szarabb, kedden délutáni műszak van 14.30-tól 19.25-ig, szerdán meg 8-tól 13.45-ig lesz megrendezve a fejtágítás(ez a két nap sem lesz vészes, főleg hogy kedden még ki is tudom aludni magam...)

Remélem Imi, hogy tetszett a film, és nem hiába dobtál ki egy ezer pénzt a 2012-re...véleményem és álláspontom e tekintetben sem változott: még mindig egy másodrangú "alkotásnak" tartom, már ha lehet ezt mondani akkor, ha a számítógép csinálja meg helyettünk a filmet.
Ezzel szemben egyre jobban várom december 18.-át: akkor jön el az Avatar, na az nagy durranás lesz, a poén miatt remélem, hogy az meg csak nekem fog tetszeni, nem hiszem, hogy tévedni fogok...az évtized filmjének kiáltották ki, nem csoda, ha a rendező rublikában James Cameron neve szerepel!!!
Az előhang jónak tűnik, már csak a visszhangnak kell jól sikerülnie...

Tonight:
Charlotte @ Orlando


Go Superman, Go!!!

2009. november 15., vasárnap

Micsodaaa nap!!!
Óriási, minden úgy alakult, ahogy azt elterveztem...
Ma (csak) egy rendszerújratelepítés volt tokkal-vonóval, de azért én nagyon örülök, hogy minden ment, mint a karikacsapás, pedig Imi ennek te is a megmondhatója vagy, hogy nem mindig szoktak így alakulni egy rendszergazda napjai...de hála Istennek most összejött!!

Az NBA-ben 4 meccses győzelmi sorozatban vagyok, ma olyan csapatok dobták be a törölközőt, mint például a Boston, vagy a Detroit(apropó Detroit...szörnyű volt látni, hogy a valóságban hogy hanyatlik a város, ez a válság ott ártott a legtöbbet...üres a város).
Holnap valamivel könnyebb ellenfelek következnek, például a Bucks.

Vééégre vééégre találtam valami hírmorzsát az egyik kedvencemről, Rashard Lewis-ról, az Orlando Magic kezdő hármasáról.
Azt eddig is tudtam, hogy 10 meccses eltiltását tölti egy dopping-vétség miatt, de hogy ez mikortól élt, vagy meddig tart, azt nem tudtam. Most olvastam, hogy a szezon első 10 meccsét kellett kihagynia. Ez a sorozat letelt, holnap végre magára öltheti a mágikus 9-es mezt a Bobcats ellen...el is kel a segítsége: átlag 17 pont, 5-6 pattanó, 2,5-3 tripla és labdalopás...ez magáért beszél, szóval hajrááá!!!
Na persze nem mintha rosszul állna a csapat, 7-3-mal állnak, ami keleten az 5. helyre jó.
 


ezen pedig nincs mit magyarázni:P


Végezetül 2 videót teszek fel másik nagy kedvencemről, Dwight Howardról...
Behalok ettől az embertőőőől:D:D


2009. november 14., szombat

Mama, megtanulok triplát dobni...

Igen, Sikerült!!!

Megvan, amire régóta vágytam és akartam!!! Sikerült elhelyezni egy zene lejátszót a blogban, így most már nem csak beszélünk róla, hanem tapasztaljuk is...fekete zene mindenkinek!!! Hát...nagyon örülök neki:D:D
Nagyon-nagyon kösziiiii Norbi, a segítséged nélkül biztos nem ment volna, a zene nem fogja elnyerni a tetszésed, de az én örömöm majd rád is kihat:D

aktualitások:
1. Call of Duty Modern Warfare 2.
Leszedtem, megvan, lehet lövöldözni megint az Activision jóvoltából...
Elsőre nem is rossz, sőt, szép a grafika, minden adott a szórakozáshoz.

2. 2012
Hát ezzel nem tudok sok mindent kezdeni, mindenki meg van őrülve, ha robbanást lát, hiába...olyan értelmes ember nem született még ezek szerint, aki hozzám hasonlóan a "Filmeket" szeretné.
Igazából semmi bajom a vizuális effektekkel, sőt...de azért mindennek van teteje. Az csak egy segítség, egy mentőöv, ha áthidalhatatlan fizikai problémába ütközik a rendező, de hogy az egész film egy nagy számítógépes modellezés legyen...hogy nézne ki egy szökőár, vagy egy földrengés, vagy egy meteoreső, vaaagy mindez együtt. Ha ilyet akarok nézni, akkor erre fantasztikus játékok vannak, amik elrepítenek a képzelet világába. De a film nem erre való, a fim több ennél...a szereplők kiváló alakítása, a forgatókönyv lebilincselő oldalai, bravúros rendezés, monumentális zenei betét, nem utolsósorban remek marketing(bár ezzel a silány filmek esetében sincs gond)...ezek összessége adja a "Filmet", sőt még néha ez sem elég a garantált minőséghez, amit nagyon sajnálok.
Azért remélem, hogy Geri jól szórakozott és nem bánta meg; én sokallom a pénzt egy "ilyesfajta" alkotásért...augusztus 20.-át nehéz lesz überelni, de meg lehet próbálni letaszítani Tarantinot a trónról.
Amúgyis...valakinek kell venni karácsonyra egy LeBron James pósztert bekeretezve:P:P

3.NBA
Robogok tovább a játéknapokon, meccs meccs után; a győzelmet vereség, a vereséget győzelem követi, de egy biztos:
kis csapatom elszántan küzd mindenki ellen, legyen az egy gyenge Pacers vagy Grizzlies, vagy akár a tavalyi bajnok LA, a jelszó ugyanaz: "nem fáradunk el, nem ingunk meg, nem vallunk kudarcot..."
Most per pillanat mindenki ép és egészséges, és a cél a playoff helyezés, utána majd elválik;)

2009. november 12., csütörtök

Szegény szegény Jose Maria...rettentő oktalan és ostoba hozzáállás egy ekkora profitól!
15 év Európa tetején ezt teszi az emberrel?...
...mennyi küzdelem, mennyi kitartás, mennyi munka, mennyi klasszis megoldás van már mögötte, de sosem lesz akkora alázat a lelkében, mint Raúlnak.
Örök hiba.

2009. november 11., szerda



Áh, Vince Carter meggyógyult, ennek az eredménye:
15 points, 4 rebounds, 2 assists, 1 steal

2009. november 9., hétfő

Radnóti...


A mécsvirág kinyílik



A mécsvirág kinyílik
s a hunyó láthatárnak
könyörg a napraforgó:
a tücskök már riszálnak,
odvában döng a dongó
s álmos kedvét a bársony
estében égre írta
egy röppenő pacsirta:
s ott messzebb, kinn a réten,
a permeteg sötétben
borzong a félreugró
nyulak nyomán a fűszál,
a nyír ezüstös ingben
immár avarban kószál,
s holnap vidékeinken
újból a sárga ősz jár.

Még mindig Orlandoból....

"Megvannak az építőkövek egy bajnokcsapathoz, van 6-7 hónap az összerakáshoz. Ha hamar rátalálnak a jó receptre, övék a keleti első hely, ha mégse, 2-3. kiemeléssel is el tudnak jutni a döntőig."

Carter sorozatban a harmadik meccset hagyta ki, még mindig bokasérüléssel bajlódik, csakúgy mint Ronaldo, akire viszont már ötödik hete nem számíthatott Pellegrini mester.

2009. november 5., csütörtök

Ma eléggé szarul mentek a dobások, nem ültek, de sok futással kompenzáltam...
...viszont Kati még mindig olyan csinos, mint 4  hónapja, csodás mosoly, tökéletes alak:D
Iminek meg ki van írva a film: hiába, jó embereknek jó minőséget!!!:D

éppen most találtam meg ezt a számot:
http://www.youtube.com/watch?v=L71EDEAUVnE
ez volt a kettőnk közös kedvence...

2009. november 2., hétfő

Welcome Back Mr. Carter!!!

After 11 exciting years in the NBA, please welcome back Vince Carter to his home state of Florida!

Most kisebb fajta boka-sérülést szedett össze, de azért újabb tagja van a falkának.
Noha sosem játszott Orlandoban, mégis régi jó barátként köszöntötte mindenki Vince Cartert új csapatában...minden floridai földije hazatért...
"I hope this season he'll finally get his own ring..."
Sok sikert VC15...

2009. november 1., vasárnap

Part II

Manuel vesszőfutása

Tegnap elég érdekes érzések kavarogtak szerintem minden madridistában, nem csak bennem...
Történt ugyanis egy olyan csúfság a hét közepén a csapattal, hogy kikapott egy harmadosztályú csapattól 4-0-ra. Bizony bizony, én is alig akartam elhinni, gondoltam, ezért aztán érdemes volt éjfélig fent maradni, hogy lássam a világégést...
És ahogy szokott lenni Madridban, kikezdték az edzőt, a játékosokat, a vezetést(bevallom, én is égő keresztre kívántam Pellegrinit, és az egész kezdő tizenegyet emiatt a szégyenletes teljesítmény miatt), napvilágot láttak negatív hírek Gutiról(amit mindenki tagad...).
Bebizonyosodott, hogy nincsen szél-játék, nincsenek megbízható szélsők, akik mind védekezésben, mind pedig támadásban a maximumot tudnák nyújtani. Gondolhatunk itt Marcelo és Drenthe(mindketten bal szélsők) rettentő gyenge megmozdulásaira. Továbbá az is látszik, ha nincs C. Ronaldo, akkor nincs jó játék sem, és ez igaz Lassana Diarra-ra is, az utóbbi két meccset kihagyta családi problémák miatt, de ezen a hétvégén már visszatért az egyesülethez(alapvetően erősebb lett a középpálya az ő pályára lépésével).
Hát igen, a név kötelez, többszörösen is.
Érdekes cikkek is megjelentek a meccset követően- mondhatjuk, hogy már a két héttel ezelőtti hazai, Milan elleni vereség sem ízlett annyira a mindig nagy igényű publikumnak, utána csak egy idegenbeli döntetlen következett a Gijón ellen-például megkérdeztek régebbi Real-mestereket, mi lehet a rossz széria oka, okozója. Ők is a nem létező szélső megmozdulásokat emelték ki, továbbá, hogy a középpályások nem segítenek be a védekezésbe. Mindenképpen van igazság benne, de én ezek mellett megemlíteném Benzema nem megfelelő játékát(persze ez szubjektív, de engem nem érdekel, hogy mit csinált a Lyonban, nem érdekel az sem, hogy mennyibe került; csatár, rúgja a gólokat, ez a dolga, és ezt nem csinálja jól), Kaká sem illeszkedett még be érzésem szerint, és persze a védelem gyengélkedése sem mozdítja előre a csapatot.

Persze Isten újból dobott egy mentőövet a tegnapi napon a madridistáknak, kinek neve Gonzalo Higuain. Az argentin csatár kétszer köszönt be a Getafe fiatal kapusának, amivel nagy-nagy örömet okozott minden Real-szurkolónak, és persze Manuel Pellegrininek is.
Lassan több mint 5 éve nézek Madrid meccseket, de én még nem hallottam ilyen örömünnepet egy gól után sem, mint amilyet tegnap hallottam Higuain első gólja után a 75 ezer drukkertől, csodálatos volt. Hiába, kellett valami orvosság az összetört szívekre, és ezt tegnap este a 20-astól kaptuk meg.
Köszönjük!!


De legfőképp Pellegrini köszöni, mert ha tegnap nem jött volna az eredmény, akkor ő távozott volna a kispadról, és megköszönheti az egész csapatnak, mert véleményem szerint az egyik legjobb Madridot láthattuk a tegnapi meccsen(Ronaldo nélkül!!)...Marcelo is végre(!) hozta az elvárhatót, a védelem is a helyén volt(ironikus módon ebben közrejátszhatott az is, hogy a 27. percben egyből kiállították Raúl Albiolt, a Real középső védőjét), Kaká is azt a teljesítményt hozta, ami 65 millió eurójába került a Madridnak.
Most mindenki megnyugodhatott, van Maridban foci...most van 3 nap a felkészülésre, kedden létfontosságú meccs következik a Milan ellen, igazi értékmérő meccs, kiderül kit, milyen fából faragtak.
Következő állomás: Milánó, kedd 20.45.
Reméljük a legjobbakat, és főleg, hogy Gonzalo kezdő lesz a Milan ellen is!!

Hala Madrid!!

2009. október 31., szombat

Magic...Black Magic...Orlando Magic

Október 27.-én megint szép napot ünnepelhetett a sport világa: megkezdődött a 2009/2010-es NBA szezon!!
Ennek rendje és módja szerint követhettük nyomon az egyes csapatok átalakulását, az új arcok feltűnését, a régi veteránok visszavonulását, a nagy cirkusz kezdetét.
Jaj jaj, rögtön egy Boston-Cleveland meccsel kezdődik a szezon, hát ez van; nagy meccs volt, nagy meccs volt, de nekem személy szerint jobban tetszett a Chicago otthoni diadala a San Antonio felett.
És ha már új szezon kezdődött, akkor leszedtük a 2K Sports soron következő kosárlabda-szimulátorát, mely igen találóan az NBA 2K10 nevet kapta.
Meglepetés ebben az évben sem ért: már tavaly hozzászoktunk a lélegzetelállító grafikához, az egyéni momentumok tökéletes szimulálásához, a játék ténylegesen azt az érzést kelti, mintha egy élő meccset néznénk.
És ha már arra jártam, kezdtem is egy bajnokság-félét a kedvenc csapatommal, a "varázslatos" Orlandoval, reméljük a valóságban hozzák legalább ugyanazt a formát, amit a tavalyi idényben...
...és ha Orlando, akkor Howard...jöhetnek a zsákolások, a lepattanók, és persze a blokkok:D:D


Hát igen Norbikám...te elég jól összefoglaltad egy mondatban, hogy mit neveznek életnek. De én még hála Istennek még nem érzem azt a bizonyos megcsömörlést, amiről szó volt; ki tudja, már a holnap is hozhat meglepetést, bánatot, vagy nagy örömet.
A lényeg, hogy azt csináljuk, amit helyesnek érzünk, nem, amit mások mondanak, akkor nem lehet gond, akkor már megérte. Adjon erőt D12!!!

Élem az életem, csinálom a dolgom; teszem, amit helyesnek vélek.
Ééééééééééééééésssssssssss iiiiiiiiiiiiiigen, megvaaaaaaaaaaaaan, megvan a Kockafejek is. Még egy király sorozat, amit nem szabad kihagyni:D:D

All eyez on me


2009. október 26., hétfő

Fórum fórum, életek megrontója.
Most nem volt kedvem beleolvasni sem az NBA 2K10 hozzászólásaiba a torrent-oldalakon. Amennyi szennyet kiöntenek oda a kedves tagtársak, ahhoz most valahogy nem volt kedvem...olvasni, hogy jó a torrent, nem jó a torrent, menni fog az adott gépen, nem fog menni az adott gépen, ha nem fog, akkor miért nem, már alapból nem megy, valaki segítsen, bla bla bla; egy bizonyos idegállapotban módfelett szórakoztató, de most valahogy nem, valaki miatt nem, ugye??:@:@
Miért nem lehet normálisan megbeszélni?? Miért nem? Miért nem? Miért nem?
Tiszta óvoda, ilyen gyerekesen...szinte kettéreped a fejem.
Áh, inkább lefárasztom az agyam hiábavaló szájtépéssel...teljesen hasztalan, ennélfogva logikátlan, szóval elveim ellen való; úgy látszik ezt is hagyom, majd elsírom valakinek, és inkább foglalkozok olyannal, amibe nem törik bele a bicskám...


egy a biztos:
Kurva kíváncsi leszek a keddi kosár kavalkádra!!-igen, még mindig lesz:D

Most már bassza meg mindenki, hülye, rátarti, beképzelt, önelégült seggfejek...yeah, Fuck you too!!!!!!!!!!!

2009. október 25., vasárnap

D utál titeket

Hank Hank Hank, nem is olyan könnyű a blogolás, ugye?:D
Valaki csak ír, mint a paraszt, és akkor nem is lesz olyan rossz; én mondjuk előtte tervezem az írást, az nem kerül semmibe...
Bár ide semmi értelme.
Mi is történt ebben a pár röpke napban?
Lejött az internet 20%-a(a 80% pornó nem kellett) gyorsan, amíg a gyors net van, addig kellett cselekedni, szóval leszedtem mindent, ami csak kell, márciusban jöhet a folytatás, addig meg jöhet a szopás.
Még 3 napig áll a pünkösdi királyság.

Leszedtem Ne-Yo 3 albumát, valamilyen perverz felindulásból, minek okát máig nem találtam meg. Most ezzel megy a lazulás, és most a hangszórókból ömlik a tömény, nyálas, gettó-szerelem, de most erre van igény. Majd visszaáll a dolgok rendje...
Holnaptól el kéne kezdeni megtanulni, hogy kell hálózatot kiépíteni Windows alatt, és persze meg kéne tanulni angolul is, persze az angollal nem lesznek gondok.
Ha már arra jártam, akkor leszedtem a legekedvencesebb kedvenc sorozatom első 2 évadát(nem, nem a House-ról van szó, az csak a 2. helyet foglalja el a képzeletbeli dobogón); de a Kaliforgia még annál is jobbbbbbb, sokkal jobbbbbbb(meg amúgy is, a House első 2 évada már mióta megvan).
Részről részre jót kacagni Hank-en, meg sajnálni is...hm, jobban belegondolva a House-ban is ez van; lehet, hogy ugyanazok csinálják...majd utánanézek.
Nem tudom, miért tetszik annyira az arrogáns emberek monológja, de hát így van és kész. Minél előbb meg kell tanulni ezt (is). Ezekből csak tanulni lehet.

Szegény kicsi Ádi, most is biztos hajszolja a pénzét, jaj jaj, nagy a sötét oldal kísértése, de reméljük a legjobbakat, személy szerint inkább lennék egy csöves színész, mint egy szar.Ádinak más a véleménye, de majd megváltozik.
"nem szabad, hogy ez legyen az ember értékmérője, egyszerűen nem hagyhatjuk!!"

"az az egyetlen álca, amit nem tudsz levenni"-így hát egy hülyeség, az ember minden évben lecseréli az álcáját-igen, Miss Ancient, volt annyi időm, hogy gondolkodjak a tetoválásokról, így hát ráengedtem elmém egyharmadát a kérdésre, majd megtárgyaljuk.

Kurva kíváncsian várom a keddi kosár kavalkádot-ja, bocs:D

Szerintem ennyi elég lesz.
Most úgy szar, ahogy van, de mindig van felfelé út.

2009. október 13., kedd

Újra itt...

Eléggé régen írtam, de most pótolom:P
"Érdekes" napokon vagyok túl, volt itt minden, mint a vursliban:
csodás egyéni megmozdulások(szombat)
nagyszerű csapat játék(szombat)
BL-serleg megtekintése(szombat)
egy akkora keresztelő, amekkorát még nem látott a világ(vasárnap)

Szombat

Minden héten háború:
Ha szombat, akkor foci, ezt már jól tudja mindenki....ezen a szombaton is mentünk, láttunk, győztünk, gólokat rúgtunk, csodás bravúrpasszokat adtunk...de főleg győztünk:P
Nem is akárhogy, életem legjobb formáját hozva 6 gólpassz csakis C. Ronaldonak, 3 bődületes nagy gól
-csak ennyi fért bele a véges időbe(3 óra 15 perc). Annyira élvezetes volt, annyira ment, hogy el se akartam jönni, de nagy nehezen abba kellett hagyni, ha oda akartunk érni a nagy kiállításra.

Reggel, amikor lefixáltuk a focit, akkor csak poén-szinten lett csak feldobva, hogy "visszafelé megnézhetnénk a BL-serleget is, úgyis rég láttuk már:P"
Gondoltam, úgysem lesz időnk, meg minek csorgassuk a nyálunkat, inkább majd sietünk haza minél előbb pihenni, fürdeni, vagy egyéb ésszerű dolgok...
Hát nem így alakult. Mondhatjuk úgy is, hogy foci után átrohantunk a városon, hogy ki ne hagyjuk ezt a páratlan alkalmat...de végső soron megérte:D:D

Az igényesen berendezett pavilonban még egy Real-mez és egy labda is ki volt állítva, ezek mellett sem tudtam elmenni egy-két kép nélkül.





Vasárnap

Előző való nap azért görcsöltem, nehogy most rúgjanak le, nem nézne ki jól a keresztelőn egy sánta emberke. Hála Istennek nem történt semmi baj, így mindenki 100 %-osan készülhetett a vasárnapra. Hát az valami tökéletesen sikerült!!!!
Jó kaja, jó pia, jó társaság....csak a harmonikás dáridót hagytam volna ki, de ezt betudhatjuk a generációs szakadéknak:D
Legalább a kisgyerek élvezte a sok hülye társaságát, akik miatta jöttek el, volt kit összekennie a tortával(itt például azt a jó édes apját, Antoniót:D:D


Korán reggel kellett kelni, és ha ez nem lett volna elég, akkor még készíthettem ki a  az öltönyt nyakkendővel, mivel csak fél órával az indulás előtt kaptunk információt az oda való öltözéket illetően, de ez volt a legnagyobb baj egész nap:D
Amikor odaértünk, jöhetett a welcome drink ugyebár, de nem kellett sokat várni:D

Az egész napos hejehuja után jó volt a civilizációba visszahozó buszon ülni, és józanodni.
Nekem azért külön tetszett a ház és a környéke. Csodás volt a kilátás Biatorbágyra.

2009. augusztus 22., szombat

My name is Lt. Aldo Raine and I need me eight soldiers. We're gonna be dropped into France, dressed as civilians. We're gonna be doing one thing and one thing only... killing Nazis. Members of nationalist socialist party conquered Europe through murder, torture, intimation, and terror. And that's exactly what we're gonna do to them. We will be cruel to the Germans and through our cruelty they will know who we are. They will find the evidence of our cruelty in the disemboweled, dismembered, disfigured bodies their brothers we leave behind us and the Germans will not be able to help themselves from imagining the cruelty their brothers endured at our hands, at our boot heels, and the edge of our knives. And the Germans will be sicken by us, the Germans will talk about us and the Germans will fear us. Nazis ain't got no humanity! They need to be destroyed. Each and every man under my command owns me one hundred Nazi scalps... and I want my scalps!

2009. augusztus 20., csütörtök

Botrányosan Becstelen, Bravúrosan Brutális Bosszúmozi


Írhatnám azt is, hogy ma gondoltam egyet, belenéztem a moziműsorba, és találomra beültem az első filmre, amit kigondoltam...
...de nem így volt!!
Hónapok izzadságos tervezése eredményezte ezt a mai napot. Ezt a mai mozizást.
Augusztus 20.-a, ma mutatták be itthon a Becstelen brigantykat, Quentin új filmjét, amit mint már említettem, hosszú hónapok várakozása előzött meg; személy szerint én a nyár legnagyobb moziját vártam a világ egyik legnagyobb rendezőjétől....ééééééééééés nem csalódtam!!!
A film valami fantasztikusan morbid és egyben hihetetlenül vicces lett. Ezt az is bizonyítja, hogy például a film végén többen alig akarták elhagyni a termet döbbenetükben. Vagy nemigen emlékszem, hogy valaha is mosolyogva néztem volna végig egy két órás filmet. De ezt a filmet nem lehet máshogy, csak tátott szájjal vagy mosolyogva nézni.
A trailerekből már jól ismert szlogen tökéletesen passzolt a filmre, találóbb nem is lehetne:"Te nem láttál igazi háborút addig, amíg nem láttad Quentin Tarantino szemein keresztül..."
Az első jelenet lagymatag, álmos dialektusát leszámítva a filmet a pörgős párbeszédek és groteszk/morbid jelenetek jellemezték. Egyik a másik után, szépen sorban: szitává lövés, skalpolás, horogkereszt homlokba vágása, náci tisztek baseball-ütővel való bántalmazása....és a sor a végtelenig folytatódik!
A film vége felé előjön a véleményem szerint a legütősebb jelenet, amiben az összes náci vezető elég egy kellően kis helyen, miközben golyózápor zúdul rájuk(a film amerikai volta miatt kijött a "a jó győz, a rossz elbukik" című történet). Ez a jelenet még a legnyúlszívűbb emberből is kihozza a benne szunnyadó, gyilkos állatot.
Nos, aki kibírta/kibírja az első, mélabús perceket, az olyan fimet nézhet meg, mint amilyet még sosem látott, a katarzis garantálva.

ui.: az írást az általam készített háttérrel zárom(ehhez hasonlót bárki készíthet a film hivatalos honlapján).
Tökéletes alkalom, tökéletes partner, ezt a napot sosem felejtem el....köszönöm.

2009. augusztus 10., hétfő

Helló mindenkinek!


Tegnap a Real Madrid már sokadik felkészülési meccsét tudta le, és ezen csodás okból ragadok most szájber-tollat... Jöttek július közepe óta a nagyobbnál nagyobb ellenfelek:P, például a Shamrock Rovers(egy dublini csapat; ezt is élőben tekintettem meg), az Al Ittihad(egy szaúdi egyesület), az LDU Quito(egy ecuadori klub), és a Juventus. Utóbbi 3 csapattal a Béke Kupa keretében játszottak a blancók, és aztán jöhetett az amerikai túra, első ízben a kanadai FC Torontot kalapálták el, a legutóbbi ellenfél a washingtoni DC United volt tegnap este(szintén élőben:D).


A meccs egy amcsi szemével:
"Igen, a csapat nagyon jól játszott, helyzetünk nem nagyon volt, de ebben a játékban nem is az a fontos. A hangulat remek volt, persze mi végig fütyültünk, ezzel biztatva mindkét csapatot, amit már a gyászszünet alatt elkezdtünk. Összességében nagyszerű meccset nézhettünk végig."


A meccs egy Madridista szemével:
"A meccs kicsit felemásra sikeredett. Az első félidőt gyorsan el kell felejteni, nem szabad
megengedni a csapatnak, hogy egy DC United ellen 45 percig aludjanak. Sneijder játéka kiábrándító volt(le is lett cserélve). És nekem Xabi Alonso sem volt elég meggyőző, nem lett volna szabad ilyen korán meccsen játszatni.
Viszont a második félidő úgy sikerült, ahogy azt vártam(hála Istennek a többi pályára lépő holland, Drenthe és Robben nagyszerűen játszottak). A csapat azt hozta, amit Pellegrini mester elvárt tőlük: gyors labdajáratás, rövidpasszos játék, rengeteg labda nélküli mozgás. És még meg sem említettük Higuain szemet gyönyörködtető játékát!!!!! Reméljük, sosem fogják eladni ezt a páratlan tehetséget.
A 'sztárok' nem nagyon hozták a csoda-játékot, Kakának nem nagyon jöttek be az elképzelt dolgok, C. Ronaldo meg lázasan lépett pályára, így nemigen lehet nagy játékot pályára tenni...
A hátsó alakzatot nem nagyon lehet se méltatni, sem pedig kárhoztatni: nem volt semmi dolguk; az edzőnek lehetősége volt a teljes védelmet lecserélni, így adva játékperceket mindenkinek.
Száz szónak is egy a vége, Higuain volt az aranyember, de az egész csapatot dicséret illeti, csak így tovább, Hala Madrid."


2009. augusztus 4., kedd

B-Day


Köszönöm!!
Megvan a második X is!!
Köszönöm mindenkinek, aki gondolt rám:
Litványi Csabi
Andó Kriszti
Kereszti Szabi
Legendi Imi
Nagy Ottó András
Deák Gabi
Deák Évi
Charlie
Burján Barbi
Keczán Norbi
Vancsura Geri
Iván Bence
Puskár Mariann
Andorka Zsolt

Sok-sok jó ember, köszönöm nektek!
Ki így, ki úgy, de mindenki gratulált a saját módján...
Külön köszönet Évinek, akitől az egyik legjobb könyvet kaptam meg egész életemben!!
Marianntól egy kedves üdvözlőkártyát kaptam, nagyon aranyos volt, Kösziiii!!
Csabi az a 0:03-mas üzeneted se volt semmi, még a myvip-robotot is leelőzted;)

P. Diddy - Best Friends
Nate Dogg - My World

2009. július 29., szerda

G-Funk

New Picture, New Style.....
Új stílusnak jöhetett a G-Funk, ami persze ugyanúgy rap, mint a West Coast Rap, vagy az East Coast Rap, vagy mint a Dirty South, ugyanakkor mégis más....
...más ütemben, lassabb számok ezek, mint amiket régebben hallgattunk(és most nagyon erre van/volt szükségünk, hogy lassítsunk a tempón:D),
...más a vokálban, ez a stílus szereti a női háttérvokált, és ezért majdnem minden számban megtalálható ez az elem,
...más a mélyhangban, a G-Funk nagyon szereti az erős basszust, ezért a basszus dominánsabb mint valaha:D

Eredetét tekintve a '90-es évek elején hódító West Coast Rap-ből(aminek a színvonala és divatja máig megmaradt) alakult ki, magával hozva annak minden szerethető elemét, és magával hozott megannyi neves előadót is.
A legelső G-Funk számnak Dr. Dre 1992-es, Deep Cover c. számát tekintik. Azóta rengeteg elismert előadó adott ki ehhez hasonló, laza zenét, de a legelismertebb G-Funk banda a 213.
Tagjai: Snoop Dogg, Nate Dogg(Snoop unokatesója), Waren G(Dr. Dre mostohatesója)-nem egy névtelen társaság:P-nevük Long Beach körzetszámából ered(mindnyájan onnan származnak).



2009. július 6., hétfő



"Last month was hard. But Life goes on...."
"Starin' trough my rear view..."
"...Thug Passion in this mothafucka..."

2009. május 22., péntek

Lil Flip - Certified

Tracklist
01. #1 Fly Boy (Produced By Hollis Of Beat Killaz) 1:10
02. Bosses Make It Rain (Produced By Hollis Of Beat Killaz) 5:11
03. Roll It (Produced By Real Talk Ent.) 0:13
04. Smoke And Ride (Produced By Hollis Of Beat Killaz) 4:36
05. She So Fly Ft. J. Franks (Produced By Vince V.) 3:24
06. I Love Cali (Produced By Hollis Of Beat Killaz) 3:39
07. Down South Legends (Produced By Cozmo) 4:30
08. Me And U Baby (Produced By Cozmo) 3:41
09. Ether (Produced By Real talk Ent.) 0:09
10. I Keep It Street All Day (Produced By Hollis Of Beat Killaz)4:46
11. Certified (Produced By Hollis Of Beat Killaz) 4:08
12. If U Trappin (Produced By Hollis Of Beat Killaz) 5:49
13. G Tales (Produced By Cozmo) 3:49
14. The Best (Produced By Hollis Of Beat Killaz) 2:49

Download

2009. május 14., csütörtök

Here
Is
The
Music

Tracklist
01. BO2 (Intro) 2:33
02. I'm Dope Nigga 4:10
03. A-Yo (Featuring Saukrates) 3:43
04. Dangerous Mcees 2:33
05. Errbody Scream (Featuring Keith Murray) 4:26
06. Hey Zulu 3:12
07. City Lights (Featuring Bun B) 5:03
08. Father's Day 2:57
09. Mrs. International (Skit) (Featuring Tanisha Green, Michelle Pinckney And Saukrates)0:56
10. Mrs. International (Featuring Erick Sermon) 3:38
11. How Bout Dat (Featuring Ready Roc And Streetlife) 3:58
12. Dis Iz 4 All My Smokers 4:17
13. Lock Down (Skit) (Featuring DJ Kayslay, C.O Ellis, Reggie Noble And Ready Roc) 1:15
14. Four Minutes To Lock Down (Featuring Raekwon And Ghostface Killah)3:22
15. Neva Herd Dis B4 4:03
16. I Know Sumptn (Featuring Poo Bear) 3:32
17. A Lil' Bit (Featuring Melanie Rutherford) 4:10

Download

ZShare
RapidShare
Megaupload



2009. május 8., péntek

Eminem - Relapse

Tracklist
1. Dr. West (skit)
2. 3am
3. My Mom
4. Insane
5. Bagpipes from Baghdad
6. Hello
7. Tonya (skit)
8. Same Song & Dance
9. We Made You
10. Medicine Ball
11. Paul (skit)
12. Stay Wide Awake
13. Old Time's Sake (Feat. Dr. Dre)
14. Must Be the Ganja
15. Mr. Mathers
16. Deja Vu
17. Beautiful
18. Crack a Bottle (Feat. Dr. Dre & 50 Cent)
19. Steve Berman (skit)
20. Underground/Ken Kaniff

2009. április 16., csütörtök


Method Man & Redman bemutatja:
BLACKOUT 2. - A következő menet!!!
Már alig várom...
"...when hip-hop's most playfully creative rhyme stylers throw down like two superballs in a rubber room, they're unstoppable - and make rap's most joyous ride." – Entertainment Weekly

2009. március 18., szerda


Na itt a 100.!!!
Végre eljött ez is, amikor elkezdtem, már akkor vártam ezt pillanatot, és most ez is eljött. Persze ezek között a bejegyzések között volt pár kép is innen-onnan, nagy részük általam készített, de ezek is kellenek a sok hülyeség közé, ami határtalanul merész elmémből szabadult ki. Volt itt minden, mint a vursliban, ahogy Török bácsi mondaná, néhány film nevetséges elemezgetése, ugye? pl. Vasember, vaaaaagy itt voltak a csodás mezek bemutatása is nem mellesleg. Néhány szösszenet az elmúlt időszakból-"az előző részek tartalmából":

"az UTP-kábelt tényleg ilyen kurva nehéz megcsinálni"-gondoltam a hétfői nap után, amikor is UTP-kábeleket gyártottunk ipari mennyiségben, nem kis erőlködés árán; nem hittük volna, hogy a hajszál vékony vezetékeket ennyire nehéz dugdosni a helyes sorrendben, de ez is sikerült, plusz gazdagabb lettem egy kb. 12 cm-es UTP-kábellel, amivel ugyan nem lehet 2 gépet összekötni, de jól néz ki, és még egy jópofa mondókát is tanultam mellé:
Narancs-fehér, narancs; zöld-fehér, kék; kék-fehér, zöld; barna-fehér, barna.
Ja és persze örülünk, hogy egy héten csak egy napra kell tanulni...:D

"Ne lőjjön!"-mondta Dr. House a 4. évad 15. részében, ami így elsőre nem sokat mond, de persze nem kevés helyzetkomikum van eme szűkszavú felszólításban! Érdemes megnézni. Apropó, ha már House, akkor itt a dicsekvés ideje, először is, hogy sikerült megnéznem a 4. évadot 2 héten belül, és hogy sikerült 4 évadot megnéznem egy szűk 2 hónap alatt. És és és és most várjuk az 5.-et, ami perceken belül el is fog kezdődni.

"Isten vagy, a foci istene..."- mondtam ééén Imre barátomnak, aki 3 csodás passzal ajándékozott meg a mai foci alkalmával. Nem mondom, nekem sem ment rosszul(5 gól, 3 gól passz), de amit ez az ember csinált....nehéz szavakat találni, ugye Imi?:D Egész pályáról 3 gól??? Nem kevés ez kicsit?:D Nem volt rossz végre megint csinálni egy jó délutánt, de mint mindennek, ennek is van negatívuma, nevezetesen fájó végtagok, legalább 2 nap izomláz, de azt hiszem, ezeket túl fogom élni:D És Atya Isten, mi lett volna, ha a Poti vagy az Ördög is jön?? Na majd legközelebb:D

"Teljesen fasz"-mondta ezt Bence Rap.Shit.Nigga barátom 'Alonsora', egyik közös osztálytársunkra, aki volt olyan elmeháborodott, és magával amőbázott; na mondom ez sem normális, sok "érdekes" dolgot láttam, de ez viszi pálmát de rendesen. Nagy-nagy szerencsénkre pont ott volt az órán másik kedves barátom, az Ördög, és volt olyan éleseszű, hogy rögtön felhívja a figyelmünket, hogy ebben a mélyen elmebeteg jelenetben milyen pénzügyi lehetőségek bújnak meg:" majd kiültetjük a Hősök Terére és 1 euró 1 fotó, ennyi". És hál' Istennek Bencét sem hagyta el rajztudása, aki még előző való nap készített egy mesterművet nem éppen normális osztálytársunkról.

Ui.:Ezt sosem értem értem volna el 3 ember nélkül, név szerint Bence, Gábor és Éva. Ugye-ugye? De ők ezt úgy is tudják, és ez így jól is van.

2009. február 26., csütörtök

2009. február 15., vasárnap

Part 2 - Avagy a tavalyi história újra életre kel




Incredible!!! Az angolnak ez a szava a hihetetlenre, hát most kapkodhatom a levegőt de rendesen!!!

Amit tegnap este Dwight Howard(Superman) és Nate Robinson(Lex Luthor/Kryptonate) csinált arra nincs normális szóóó!!!!:D:D
A tavalyi Slam Dunk után unalmasan ültem le megnézni az ez évi palánkcsavarást, de rosszul tettem, gondolhattam volna....ilyen "emberek" nem tudnak csalódást okozni.
A tavalyin ugyanis Dwight Howard egy Superman jelmezben mutatta meg az amerikaiaknak és az egész világnak, hogy őt bizony olyan fából faragták mint azt a bizonyos szuperhőst, akkor nemhogy nem csalódtam benne, de inkább új értelmet adott a lehetetlennek!Akkorát zsákolt, akkorát húzott, hogy csak ezt tudtam mondani arra: "a kurva életbe".
Tegnap meg...atya isten...még most sem hiszem el....:D....folytatódott a varázslat, Superman újra megjelent!!!Ott mindenki előtt repült elő a telefonfülkéből.
Először behozatott egy targoncát, amin egy kosárpalánk volt... odaállítatta a másik mellé és mutatta, hogy emeljék még magasabbra, naaaaaa itt robbant fel a stadion!!:D És a dolgok rendje és módja szerint itt is szakított Superman persze Jamir Nelson, csapattársa segítségével.
Ezután jött a legyőzhetetlen Lex Luthor, vagy ahogy most hívják, Kryptonate, és egy szimpla szökkenéssel már át is ugrotta a Szupermanus mind a 211 centijét!!! Úgy ahogy volt, ja és persze közben még a labdát is a kosárba juttatva(!), ééééééés amit már utána művelt tánc néven, az már az utókorra marad.....:D:D:D:D


Derrick Rose Slams The World!!


He won the Skills Challenge.


I LOVE THIS GAME!!