2012. november 13., kedd

Jacoby Jones TD tánca

Jacoby Jones TD tánca


Mint vérmes Baltimore-drukkert, már hónapok óta foglalkoztatott a kérdés: mit művel ez a srác??
Természetesen jó értelemben. Nem elég az, hogy átsprinteli a pályát, és a szurkolók már ettől szétszedik a stadiont, erre még lezavar egy olyan táncot, amiről még hetek múlva is beszélnek a sajtóban. Jacoby Jones, te vagy a mi emberünk!!!
És most lelepleződik a nagy titok a táncról, és arról, hogy mit várhatunk a következő Jones TD után...


A Ravens kickoff visszahordója elmondta, hogy egyszerűen próbál táncolni, akár a sztárok.

Jacoby Jones, a Ravens kickoff visszahordója/wide recievere nagy hírnévre tett szert a szurkolók körében a nem mindennapi touchdown ünnepléseivel. Először volt a „Choppa City Juke”, aztán Deion Sanders híres TD ünneplését idézte fel egy Dallas elleni primetime TD után. És most vasárnap debütált a „Cabbage Patch”. Három touchdown, három különböző tánc.

Szóval vannak még a tarsolyban további mozdulatok a jövőbeni TD ünneplésekhez?

„Van még egy-két táncom”, mondta Jones mosolyogva a vasárnapi, 55-20-as, Raiders fölött aratott győzelem után. „A hátsó zsebemben tartogatom őket. Próbálok a sztárok stílusában táncolni.”

Jones vasárnap bemutatta a „Cabbage Patch”-et egy 105 yardos kickoff visszahordás után, ami a második kickoff visszahordása volt a szezonban. Jonest nem érintette senki sem a játék során, egyszerűen átfutott a védelmen. A TD után, Jones felpöccintette a labdát az anyukájának a lelátóra, aztán belekezdett a táncba a család előtt. Még coach John Harbaughnak is tetszett, amit látott.

„Le voltam nyűgözve”, mondta Harbaugh hétfőn. „Odadobta a labdát az anyukájának, azután elkezdett neki táncolni. Ma megmutattuk a csapatnak a megbeszélésen.”

A meccs után Jones megtanította a CSN riporterének, Brent Harrisnek a táncot, sőt, rávette, hogy élő adásban mutassa meg a mozgását.
Jones repertoárjában több van, mint szimpla táncmozdulatok, a villámgyors veterán ezzel mutatja meg robbanékonyságát, valamint fejezi ki örömét, hogy hétről hétre a támadó játék szerves részét képezheti.

A vasárnapi visszahordással ő lett az első olyan játékos a Ravens történetében, aki két karrier visszahordással rendelkezik.

„Ez jót tesz az egységünknek – kick visszahordások, punt visszahordások, bármi. Mindenkinek részesednie kellene ebben az örömben. Ez jót tesz mindnyájunknak”, mondta Jones. „A társaim elvégezték a munka nagy részét. Ők büszkék erre, és értékelem, hogy blokkoltak nekem. Mindig a futásra és a pontok szerzésére fogok törekedni”.


Ha valaki kíváncsi a varázslatos mozdulatokra, amiből reményeink szerint minél többet láthatunk még ebben az idényben, akkor itt van egy kis ízelítő:


Itt egy "szimpla" TD utáni megnyilvánulást láthatunk


És itt láthatjuk az ominózus, Dallas elleni 108 yardos kickoff visszahordást, ami után Deion Sanderst idézi Jones

2012. november 9., péntek

Denton: Önzetlen játék vezetett a korai sikerhez


OrlandoAz előző pillanat jelképezte az Orlando Magic szezonját, a hajlandóságot arra, hogy a játékosok megosszák egymás közt a labdát. Jó kedvvel mondta ezt Jacque Vaughn, akinek leesett az álla a vasárnapi teljesítménytől, különösképp a meccset megfordító harmadik negyedtől.


Egy olyan szakasza volt a kosárlabdának, ami megmentette a Magicet, és egy izgalmas, 115-94-es győzelmet eredményezett. Valamint megmutatta, hogy ez az önzetlen gárda hogyan fog játszani az idény további részében.

Egy 32-8-as futással 10 pontos előnyhöz jutottak a 14 pontos hátrány után a harmadik negyed végére. Az Orlando támadó játéka a hatékonyság modellje volt, és a védelem is remekül működött. A Magic keretéből 6 játékos dobott pontot a futás alatt, valamint 16-ból 12 dobásuk talált célba, és 6 gólpasszt is kiosztottak. A pálya másik oldalán az Orlando lelassította a Phoenix támadásait, így 14-ből csak 3 dobás ment csak be a Suns oldalán 4 eladott labda kíséretében.

Figyelembe véve a játék változását és azt a tényt, hogy a kezdő ötösből két játékos is (Jameer Nelson és Hedo Turkoglu) kiesett, a csapatösszetartás definíciója lett a Magic, egyként játszottak. Lehet, hogy közhely, de egy csapatközpontú koncepció, ami a Magicnél alakot öltött (2-0).

„Azt szeretem a legjobban, hogy minden srác, aki 4 vagy 30 percet kap, mindent belead, ami benne rejlik”, mondta a Magic centere, Nikola Vucevic, aki 8 pontot szerzett a harmadik negyed-beli őrületben. „Tényleg egyként játszottunk, és ez az, amiért olyan szórakoztató ebben a csapatban játszani”.

Aztán ott volt a tartalék erőcsatár, Josh McRoberts, akinek a tempója a 83-76-os vezetéshez vezetett. „Az NBA legtöbb csapatának egy vagy két játékosa van, akit le kéne védekezni, de nekünk csomó játékosunk van, aki pontot tud szerezni. És amikor ezek a srácok együtt játszanak, önzetlenül játszanak, és ez a legszórakoztatóbb dolog, ami a kosárlabdázás közben megtörténhet.”

Miután két izgalmas hazai győzelemmel kezdte a szezont, a Magic megkezdi első utazását az alapszakaszban. Az Orlando Chicagoban játszik kedden, és Minnesotában szerdán. Két olyan csapattal néz szembe a Magic, amelyeknek nem lép pályára a szupersztár játékosa – a chicagói Derrick Rosenak további térdműtétre van szüksége, míg a minnesotai Kevin Love most hevert ki egy kéztörést. (Azóta mindkét meccset lejátszotta szeretett csapatunk, sajnos mindkettő bukta lett – a szerk.).

Az Orlando ismét nagyon jó lenne Nelson, a kapitány nélkül kedd este. Nelsonnak pénteken ficamodott ki a térde, és nem tudott játszani a vasárnapi győzelem alkalmával. Hétfőn újabb értékelésre ment az orvoshoz, és valószínűleg nem fog játszani ezen a túrán.

Az emblematikus figura kisesése után egy másik játékos vette át a szerepét. E’Twuan Moore kitöltötte a Nelson után maradt űrt, 57.1%-kal dobott, és átlagban 14 pontot szerzett.

„Ez nem azt jelenti, hogy kezdő vagyok, és nem térhetek vissza a kispadra. Mindig készen állok, hogy a pályára lépjek. A játék nem változik”, mondta Moore. „Megpróbáljuk együtt véghezvinni a dolgokat. Egy csapat vagyunk, és ez az, amiért győzni fogunk. Együtt játszunk, és minden este mindenkinek esélye van, hogy fellépjen, és kiemelkedjen.”

Vaughnnak nem volt sok ideje megalkotni ezt az „önzetlen” játékstílust, mivel csak július óta van kinevezve edzőnek. Azután a csapat elcserélte Dwight Howardot, és tele hagyta a keretet szolid játékosokkal. Ekkor Vaughn tudta, hogy csak az önzetlenség lehet a siker kulcsa.

„Az egész koncepció az volt, hogy maximalizáljuk a játékosok teljesítményét”, mondta Vaughn. „Ez edzőként mindig hasznos számodra, és nem is bántam meg. Különböző rendszerekben játszottam, és ez az egyetlen, amivel ez a csapat sikeres lehet. Mindenki a részese. Remek darabkái a kosárlabdának, ami egy csapatjáték. A labda elosztásának egy kézzelfogható, látványos fajtáját próbáljuk megvalósítani. Számunkra ez a siker felé vezető út.”

Eddig öt Magic játékos átlagolt két számjegyűt a szerzett pontokból, közöttük vezet Glen „Big Baby” Davis (25.5 ppg) és J. J. Redick (22.5 ppg). Másik három játékos átlagol legalább 6 pontot meccsenként, ez mutatja a csapat mélységét támadásban. Davis vezeti a csapat statisztikát dobás kísérletben (47), de Arron Afflalo (29), Redick (25), Vucevic (22) és Moore (21) szorosan követik őt.

A csapat mantrája, hogy senki sem tudja, hogy hol van a labda pozícióról pozícióra, és hogy ki lesz az adott meccs legtöbb pontot dobó játékosa.

„Itt nincsenek All-Star játékosok, egymásra van szükségünk”, mondta Davis. „Ha sokáig akarunk eljutni, akkor meg kell tartanunk ezt a gondolkodásmódot. Ha bármeddig is eljutunk, együtt fogunk eljutni.”

Amikor Vaughn visszament és megnézte a meccs videót a vasárnapi győzelemről, elsősorban a harmadik negyedre koncentrált. Az, amit láttunk, az az volt, hogy a játékosok együtt dolgoztak, hogy egy jó csapat alakuljon ki, és mindezt mosolyogva tették. Vaughn tudja, hogy a csapatának együtt és önzetlenül kell játszania a győzelmekért.

„Egy csomó jó dolog történt”, mondta Vaughn. „A srácok nyomták a tempót, támadták a gyűrűt, és a labda nem ragadt meg senkinek sem a kezében. És a védekezésben tényleg vállt vállnak vetve küzdöttünk. Ezek azok a dolgok, amikről már az első nap óta beszélünk, és ha összerakjuk ezeket, elvezetnek a győzelemig.”